Marcus is vigyorgott, mikor látta Wenford eléggé kábult tekintetét. Az a tabletta tényleg nem is volt olyan rossz, kellemes zsibbasztó szédülést kerítette hatalmába Wenfordot, ahogy ott állt a szoba közepén. Nem volt egy ütős élmény, de a semminél jobb volt. Egészen addig, míg a szédülés kezdett ijesztő méreteket ölteni és Wenford már nem volt ura a saját egyensúlyának. Kérdőn nézett Marcusra.
- Mi történik velem Allberry ?! Mit adtál nekem ?! - kérdezte utolsó erejével, de Marcus tanácstalan képe nem sok jót sejtetett, látszott rajta, hogy ő sem tudja megmagyarázni mi folyik éppen. Wenford nem tudott több szót kinyögni, a világ elsötétült előtte és már csak azt érezte, hogy zuhan, egyenesen a padló irányába.
Tíz másodperc is eltelt, vagy talán tizenöt, mire magához tért. Már a matracon feküdt és Marcus ott ült mellette. Érezte a vér sós ízét a szájában, a feje lüktetett a fájdalomtól. De a mi a franc történt ?! Felnyitott a szemeit.
- Marcus, mi történt az előbb ? - ragadta meg Allberry ruhájának az ujját, de a férfi a vállát vonogatta.
- Beverted a szádat a padlóba, mikor eldőltél. Még vérzett is...- dadogta.
- Én nem arra értettem...- rázta a fejét Wenford és úgy érezte perzsel a nyelőcsöve.
- Tudom jól, hogy mire értetted. De sosem láttam ilyet. Én nem ismertem ezt a gyógyszert, vagy mit. De valahol hallottam, hogy az ilyen ismeretlen, talán még nem is bevizsgált termékeknél előfordulnak mellékhatások. Szédülés, meg hányás, esetleg epilepsziás rohamok. Kinél mi...Azt hiszem valami ilyesféle történt most is...- magyarázta zavartan Marcus.
Wenford dühbe gurult.
- Szóval te tudtad, hogy esetleg felfordulhatok ettől a baszott szertől, mégis ide adtad és egy szót sem szóltál ?! Dögölj meg Allberry ! - ült fel a matracon. A fejébe hirtelen áramlott a vér.
- Én is megijedtem te faszkalap ! Azt hittem meghalsz itt nekem és mehetek vissza a sittre ! - háborgott Marcus. Wenford megpróbált felállni és többszöri próbálkozás után ez sikerült is. Amilyen hirtelen jött a szédülése és eszmélet vesztése, olyan gyorsan elmúlt minden. Már nem is érzett semmi kellemetlent, csak az idegesség munkált benne és ettől forrt a vére. Meg tudta volna fojtani Allberryt a szemét kis húzása miatt. Percekig fel-alá járkált a helyiségben és leírhatatlanul mérges volt.
- Hé, ne idegeskedj már ! - szólt neki Marcus, de Wenford nem reagált. Hallotta, hogy a férfi ismét a szekrényhez megy és azt gondolta, megint ad neki valami szarságot, amit ő lehet hogy elfogad, mert hiába járt pórul az előbb, a kattogás újra feltámad benne, ha nem most akkor később.
Marcus azonban nem beszélt, csak zörgött valamivel és ez felkeltette Wenford kíváncsiságát. Oda lépett ő is a szekrényhez, ahol mindenféle zacskók, dobozok voltak gondosan egymás mellé pakolva.
- Mik ezek ? - kérdezte a dobozokra mutatva.
- Semmi. - mondta szűkszavúan Marcus.
- Fogadok, hogy van nálad heroin, csak engem akarsz átverni ezzel a sok idióta baromsággal. - kezdte megint Wenford és az ismeretlen dolgokkal telepakolt zacskók felé nyúlt. Marcus gyorsan elkapta a kezét.
- Ne érj semmihez ! - rivallt Wenfordra, akinek ez csak olaj volt a tűzre, most már biztos volt benne, hogy Marcus valamit nagyon rejteget előle. És mindenki elől.
- Ne játszd meg magad, avass be mik ezek itt...- akadékoskodott és megint csak meg akarta kaparintani az egyik barna papírzacskót. Kisebb dulakodás alakult ki közte és Allberry között.
- Értsd már meg, hogy nincs itt semmi neked való. Kopj le végre a holmimtól. - sziszegte Marcus, de akkor már késő volt, mert Wenford megragadta a barna zacskót.
- Hé ne rángasd már ! - kiabálta Marcus és ő is és ráncigálni kezdte a papírzacskót, ami hangos reccsenéssel szakadt két felé és egy átlátszó műanyag tasak hullott ki belőle, közvetlenül Wenford lába elé.
- Mondtam hogy ne rángasd te kretén ! - ordította fájdalmasan Marcus.
- Hát ez...- és Wenford lehajolt a zacskóhoz, majd a meglepetéstől majdnem felkiáltott. Jókora köteg pénzek voltak bele csomagolva. Marcus gyorsan felmarkolta a tasakot.
- Bravo, most már tudod miért nem alszom éjszakánként...- csóválta a fejét.
- Ugyan miért ? - lepődött meg Wenford, de támadt egy sejtése, hogy a pénz nem tiszta forrásból származik. Vajon mibe keveredhetett megint Allberry?
Marcus kivette a tasakból a pénzt és elégedetten nézegette. Wenford elhűlt a vastag pénz kötegek láttán.
- Hú, a kurva anyját ! Ez nagyon sok pénz. Legalább egy húszas...- saccolta.
Marcus bólintott.
- Egész pontosan 22420 font.
A kijelentés sokkolóan hatott Wenfordra. Még a hangja is elment egy másodpercre és teljesen kiszáradt a szája.
- És honnan van ? - érdeklődött. De Marcus nem felelt. Vissza tette a pénzt a szekrénybe, majd a zsebéből elővett kulccsal be is zárta azt. Fura lett az arca. Olyan, mintha már semmit sem akarna elárulni. Kifele indult a helyiségből. De Wenfordot persze most sem hagyta nyugodni a kíváncsisága.
- Miért nem árulod el, honnan loptad ? - kérdezgette Marcust, miközben felfele ballagtak az alagsorból.
- Honnan veszed, hogy loptam ? Mi van, ha becsületesen spóroltam meg ? - kérdezett vissza gúnyosan Marcus.
Wenford felnevetett.
- Hát azt kötve hiszem, na ki vele, mi az ábra a pénzzel ?!
- Túl könnyelmű voltam, pedig te csak egy drogos senkiházi vagy és már így is sok mindent tudsz, amihez semmi közöd. - felelte halkan Marcus. Kijutottak az alagsorból és felértek a munkás szálló kijáratához. Marcus megmarkolta Wenford karját.
- Wenford ! Te nem voltál itt ma este. Nem láttál, hallottál semmit sem ! Főleg a pénzről nem ! Sosem hallottad a hírét ! Ha valakinek elmondod és kirabolnak, esetleg megpróbálsz te lenyúlni, esküszöm elkaplak és megöllek. - fenyegetőzött Marcus és a szemei villámokat szórtak.
- Ha meglopnak, ne csodálkozz. Hiszen olyan helyen tartod a pénzed, ahol bárki megtalálhatja. - vonta meg a vállát Wenford és igyekezett enyhíteni Marcus szorításán.
- Ez a sok tróger itt a munkás szállón, lop mint a szarka, muszáj vagyok ilyen lépésekre, de efelől ne aggódj, megvan a magamhoz való eszem a pénzt illetően, nem most jöttem a falvédőről. Viszont benned nem igazán bízok. Szóval eszedbe ne jusson semmi hülyeség. És ne hidd, hogy viccelek ! Megvannak az össze köttetéseim, ha zűrt csinálsz, nem tudsz elbújni, megtalállak és azt is megbánod, hogy világra születtél ! - ígérte Marcus és úgy látszott, komolyan is gondolta.
Wenford flegmán biccentett.
- Hallgatok mint a sír...
- Helyesen is teszed ! Most pedig elválnak útjaink, remélhetőleg örökre. - Marcus elengedte Wenford karját, aki rögtön idétlenül vigyorogni kezdett.
- Viselkedj okosan Marcus és számold meg naponta a pénzedet...
- Te meg kerülj el, te drogos kurvapecér ! - vágott a szavába Marcus és megvárta, míg Wenford kisétál a munkás szálló ajtaján, majd az emeletre baktatott. Wenford pár lépés után vissza nézett, de a szálló ajtaja már zárva volt. És mivel már teljesen be esteledett, ő is haza indult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése