Vagy tíz percbe telt, mire előkerítették, éppen vacsorázott.
- Na...te vagy az Wenford ? - csamcsogott a telefonba.
- Igen én. - felelte Wenford, majd mivel a vonal másik oldalán csend honolt, gyorsan hozzá tette.
- Felmehetnék hozzád ? Csak te tudsz nekem segíteni !
- Most ? - hüledezett Marcus.
- Igen, most ! Fontos lenne. - bizonygatta Wenford.
- Cseszd meg, ide te most ne gyere, jó ?! Mindjárt kezdődik egy tök jó erotikus film a tv-ben, nincs időm rád sajnálom...- morgott ingerülten Marcus. Wenfordot forró izzadtság öntötte el.
- Ne csináld már Marcus ! Pár perc lenne az egész. Nekem kellene valami ami...tudod...szóval kellene az anyag...Sürgősen ! - kiáltotta a kagylóba kétségbe esetten, majd szétnézett, hallotta e valaki amit az előbb mondott, de csend volt a lepusztult környéken. Ahogy a vonal másik végén is.
- Azt ígérted segítesz. - törte meg végül a hallgatást Wenford remegő hangon és minden eddigi gondosan felépített reménye veszni látszott. Elkeseredése hatással lehetett Marcusra, mert valamivel barátságosabb hangon megszólalt.
- Ha akarnék, se tudnék semmit sem adni, mert nincs nálam, te tökfej. De figyelj ide, holnap gyere fel, mondjuk úgy este 8-9 felé és akkor tudok neked adni valamit, nem nagy dolog, de teljesen ingyen lesz, nem kerül egy vasadba sem. Így már okés ? Megértetted ?
Wenford nem volt feldobva, hogy Allberry lepattintotta, de mást nem tehetett, minthogy takarékra állítja magát és a fejében igyekszik lecsendesíteni a kattogó hangokat.
- Persze...Nekem holnap is jó...- egyezett bele kelletlenül.
- Cím a papíron ! - mondta még Marcus.
- Rendben Akkor holnap. - búcsúzott Wenford, de addigra Allberry már le is rakta a kagylót.
Másnap, munka végeztével Wenford egyenesen a munkás szállóra igyekezett. Nem mondta el senkinek sem, hogy mi a szándéka, pedig Fun boy élénken kíváncsiskodott, de lerázta. Léptei gyorsak voltak, sietett. Nem tudta maga sem hogy milyen energia hajtja, mikor egész nap csak az anyagra bírt gondolni és ez eléggé kimerítette. A kopott épület, a munkás szálló lehangolóan magasodott az égbe. Az ajtó előtt már ott állt Marcus és őt várta. Néhány csavargó külsejű alakkal beszélgetett, de amint Wenfordot meglátta, ott hagyta a beszélgető partnereit.
- Hát itt vagy. - fogadta Wenfordot megjátszott szívélyességgel és gusztustalanul elvigyorodott.
- Eljöttem, mert ezen a kibaszott világon csak egy valami érdekel jelenleg. Az pedig a narkó. - jelentette ki Wenford és maga is elcsodálkozott ezen a mondatán.
- Sejtettem. Na, akkor gyere velem. - és Marcus besétált a szálló nagy kapuján. A bejárat után rögtön egy lépcsősoron fordultak le. Az alagsor volt, sötét, büdös és elhanyagolt. Karvastagságú csövek fonták keresztbe a keskeny folyosót. Marcus nem szólt egy szót sem, csak ballagott komótosan, Wenford legszívesebben rohant volna, de nem tudta merre is van a biztos kábulat. A folyosó legvégére értek és megálltak egy kis ajtónál. Marcus kétszer is megrángatta a kilincset, mire végül az ajtó engedelmeskedett és kinyílt. Egy kis helyiségbe léptek. A valamikor halványkék falak mostanra a penésztől voltak zöldesek. Marcus felkattintotta a villanyt. A szoba megtelt gyér fénnyel. Az egyik sarokban egy nagy, régi szürke matrac állt, Wenford bambán nézte.
- Csak nem itt laksz ? - érdeklődött.
Marcus legyintett.
- A faszt ! Fent lakom az emeleten. Ez a szoba, valamikor ilyen kezelő helyiség lehetett, mindenféle gépek sorakoztak itt. De mostanra, ez lett az én kis titkos birodalmam ! Itt tartom a magán jellegű dolgaimat...
- Mint a kábítószer ? - vágott közbe Wenford.
- Például. - bólogatott Marcus.
Wenford a falnál, egy rozoga, barna szekrényt is észre vett.
- És mid van ? - tért a tárgyra és a szíve máris felgyorsult.
Marcus a szekrényhez ment és egy ideig szótlanul kutatott benne, majd kivett onnan egy kis fehér zacskót és Wenford kezébe nyomta. Wenford nézte az ismeretlen, kerek, fehér tablettát és furcsa balsejtelme volt vele kapcsolatban. Nem hasonlított sem Extasyra, sem Speedre. Leginkább egy ártalmatlan C vitaminra, vagy hasonló gyógyhatású készítményekre.
- Mi a franc ez ? - kérdezte döbbent arccal.
- Ez fiacskám egy vadonatúj termék. - mondta Marcus.
- Kicsit bővebben is kifejthetnéd, mert nagyon az az érzésem, hogy át akarsz baszni engem valami szarsággal. Azt hiszed, hogy most jöttem a hat húszassal mi ?! - dühöngött Wenford, mert rohadtul nem erre számított. Valami durvábbra, amitől igazán kiélheti magát, kielégülhet és elmúlik az a kurva kattogás is. A kis fehér tabletta nem úgy festett, hogy alkalmas az ilyen célokra.
Marcus azonban maga volt a halálos nyugalom. Békésen ledőlt a mocskos matracra.
- Egy haverom betört egy gyógyszertárba, hozott onnan mindenfélét. És azt mondta ez nagy dobás, meg hogy ez a menő mostanság.
- Inkább adj heroint. - nyögte Wenford. Marcus felnevetett.
- Hol élsz te Wenford ? Nincs nálam heroin. Ez van...Rajta, próbáld csak ki. Állítólag nagyon jó a hatása. Kurva jó kedvű leszel tőle, meg örülsz a világnak, szépnek látod magadat, miegymás...Fogadd csak el, ez tök ingyen van ! - nógatta Wenfordot nyájasan Marcus.
- De ha átversz...- csóválta a fejét Wenford.
- Esküszöm hogy nem ! Na próbáld már ki ! - türelmetlenkedett Marcus.
Wenford megszorította a tablettát, valami vissza tartotta, hogy bevegye.
- Ismerlek Allberry és tudom, hogy hazudsz, hogy van neked más is...Ha nem heroin, akkor válium, amphetamine vagy ilyesmi...
Marcus, most már kezdte elveszteni a türelmét.
- Tényleg nincs, te seggfej, fogd már fel ! És sajnálom, hogy neked ez nem elég. Ha nem kell, vissza is venném...- és Marcus Wenford keze után kapott, de Wenford elrántotta a karját. Kétségbeesésében nagyon akart bízni a férfi szavaiban, tudta hogy más reménye nincs.
- Mondjuk úgy, hogy meggyőztél. - suttogta és egy másodperc alatt bekapta a fehér pirulát, ami gond nélkül csúszott le a torkán.
- Tudtam én ! - legyintett a matracon fetrengve Marcus.
-Na jó, jöjjön, aminek jönnie kell...- mondta még Wenford vigyorogva és a felhőtlen kábulat iránti furcsa várakozás vett erőt rajta.
- Na...te vagy az Wenford ? - csamcsogott a telefonba.
- Igen én. - felelte Wenford, majd mivel a vonal másik oldalán csend honolt, gyorsan hozzá tette.
- Felmehetnék hozzád ? Csak te tudsz nekem segíteni !
- Most ? - hüledezett Marcus.
- Igen, most ! Fontos lenne. - bizonygatta Wenford.
- Cseszd meg, ide te most ne gyere, jó ?! Mindjárt kezdődik egy tök jó erotikus film a tv-ben, nincs időm rád sajnálom...- morgott ingerülten Marcus. Wenfordot forró izzadtság öntötte el.
- Ne csináld már Marcus ! Pár perc lenne az egész. Nekem kellene valami ami...tudod...szóval kellene az anyag...Sürgősen ! - kiáltotta a kagylóba kétségbe esetten, majd szétnézett, hallotta e valaki amit az előbb mondott, de csend volt a lepusztult környéken. Ahogy a vonal másik végén is.
- Azt ígérted segítesz. - törte meg végül a hallgatást Wenford remegő hangon és minden eddigi gondosan felépített reménye veszni látszott. Elkeseredése hatással lehetett Marcusra, mert valamivel barátságosabb hangon megszólalt.
- Ha akarnék, se tudnék semmit sem adni, mert nincs nálam, te tökfej. De figyelj ide, holnap gyere fel, mondjuk úgy este 8-9 felé és akkor tudok neked adni valamit, nem nagy dolog, de teljesen ingyen lesz, nem kerül egy vasadba sem. Így már okés ? Megértetted ?
Wenford nem volt feldobva, hogy Allberry lepattintotta, de mást nem tehetett, minthogy takarékra állítja magát és a fejében igyekszik lecsendesíteni a kattogó hangokat.
- Persze...Nekem holnap is jó...- egyezett bele kelletlenül.
- Cím a papíron ! - mondta még Marcus.
- Rendben Akkor holnap. - búcsúzott Wenford, de addigra Allberry már le is rakta a kagylót.
Másnap, munka végeztével Wenford egyenesen a munkás szállóra igyekezett. Nem mondta el senkinek sem, hogy mi a szándéka, pedig Fun boy élénken kíváncsiskodott, de lerázta. Léptei gyorsak voltak, sietett. Nem tudta maga sem hogy milyen energia hajtja, mikor egész nap csak az anyagra bírt gondolni és ez eléggé kimerítette. A kopott épület, a munkás szálló lehangolóan magasodott az égbe. Az ajtó előtt már ott állt Marcus és őt várta. Néhány csavargó külsejű alakkal beszélgetett, de amint Wenfordot meglátta, ott hagyta a beszélgető partnereit.
- Hát itt vagy. - fogadta Wenfordot megjátszott szívélyességgel és gusztustalanul elvigyorodott.
- Eljöttem, mert ezen a kibaszott világon csak egy valami érdekel jelenleg. Az pedig a narkó. - jelentette ki Wenford és maga is elcsodálkozott ezen a mondatán.
- Sejtettem. Na, akkor gyere velem. - és Marcus besétált a szálló nagy kapuján. A bejárat után rögtön egy lépcsősoron fordultak le. Az alagsor volt, sötét, büdös és elhanyagolt. Karvastagságú csövek fonták keresztbe a keskeny folyosót. Marcus nem szólt egy szót sem, csak ballagott komótosan, Wenford legszívesebben rohant volna, de nem tudta merre is van a biztos kábulat. A folyosó legvégére értek és megálltak egy kis ajtónál. Marcus kétszer is megrángatta a kilincset, mire végül az ajtó engedelmeskedett és kinyílt. Egy kis helyiségbe léptek. A valamikor halványkék falak mostanra a penésztől voltak zöldesek. Marcus felkattintotta a villanyt. A szoba megtelt gyér fénnyel. Az egyik sarokban egy nagy, régi szürke matrac állt, Wenford bambán nézte.
- Csak nem itt laksz ? - érdeklődött.
Marcus legyintett.
- A faszt ! Fent lakom az emeleten. Ez a szoba, valamikor ilyen kezelő helyiség lehetett, mindenféle gépek sorakoztak itt. De mostanra, ez lett az én kis titkos birodalmam ! Itt tartom a magán jellegű dolgaimat...
- Mint a kábítószer ? - vágott közbe Wenford.
- Például. - bólogatott Marcus.
Wenford a falnál, egy rozoga, barna szekrényt is észre vett.
- És mid van ? - tért a tárgyra és a szíve máris felgyorsult.
Marcus a szekrényhez ment és egy ideig szótlanul kutatott benne, majd kivett onnan egy kis fehér zacskót és Wenford kezébe nyomta. Wenford nézte az ismeretlen, kerek, fehér tablettát és furcsa balsejtelme volt vele kapcsolatban. Nem hasonlított sem Extasyra, sem Speedre. Leginkább egy ártalmatlan C vitaminra, vagy hasonló gyógyhatású készítményekre.
- Mi a franc ez ? - kérdezte döbbent arccal.
- Ez fiacskám egy vadonatúj termék. - mondta Marcus.
- Kicsit bővebben is kifejthetnéd, mert nagyon az az érzésem, hogy át akarsz baszni engem valami szarsággal. Azt hiszed, hogy most jöttem a hat húszassal mi ?! - dühöngött Wenford, mert rohadtul nem erre számított. Valami durvábbra, amitől igazán kiélheti magát, kielégülhet és elmúlik az a kurva kattogás is. A kis fehér tabletta nem úgy festett, hogy alkalmas az ilyen célokra.
Marcus azonban maga volt a halálos nyugalom. Békésen ledőlt a mocskos matracra.
- Egy haverom betört egy gyógyszertárba, hozott onnan mindenfélét. És azt mondta ez nagy dobás, meg hogy ez a menő mostanság.
- Inkább adj heroint. - nyögte Wenford. Marcus felnevetett.
- Hol élsz te Wenford ? Nincs nálam heroin. Ez van...Rajta, próbáld csak ki. Állítólag nagyon jó a hatása. Kurva jó kedvű leszel tőle, meg örülsz a világnak, szépnek látod magadat, miegymás...Fogadd csak el, ez tök ingyen van ! - nógatta Wenfordot nyájasan Marcus.
- De ha átversz...- csóválta a fejét Wenford.
- Esküszöm hogy nem ! Na próbáld már ki ! - türelmetlenkedett Marcus.
Wenford megszorította a tablettát, valami vissza tartotta, hogy bevegye.
- Ismerlek Allberry és tudom, hogy hazudsz, hogy van neked más is...Ha nem heroin, akkor válium, amphetamine vagy ilyesmi...
Marcus, most már kezdte elveszteni a türelmét.
- Tényleg nincs, te seggfej, fogd már fel ! És sajnálom, hogy neked ez nem elég. Ha nem kell, vissza is venném...- és Marcus Wenford keze után kapott, de Wenford elrántotta a karját. Kétségbeesésében nagyon akart bízni a férfi szavaiban, tudta hogy más reménye nincs.
- Mondjuk úgy, hogy meggyőztél. - suttogta és egy másodperc alatt bekapta a fehér pirulát, ami gond nélkül csúszott le a torkán.
- Tudtam én ! - legyintett a matracon fetrengve Marcus.
-Na jó, jöjjön, aminek jönnie kell...- mondta még Wenford vigyorogva és a felhőtlen kábulat iránti furcsa várakozás vett erőt rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése