A drogok jók

Marcus akkorra már egy nagyobbacska komóddal bírkózott.
- Hé, Marcus Allberry ! - ordított rá Wenford. Marcus arca elkomodott és észre vette a tőle nem messze álldogáló fiút. Lerakta a bútort és elindult Wenford felé.
- Wenford, a kurva élet, mi a faszomat keresel te itt ?! - fakadt ki.
- Így kell köszönni ? Ez a te híres vendégszereteted, amitől annyit áradoztál a rácsok mögött ?! Új életet kezdtem itt, te bunkó, már hetek óta erre lakom. - felelte Wenford és kezet rázott a férfival.
- Az fasza, milyen rohadt kicsi ez a kurva világ, mivel én is itt kezdtem új életet...- dünnyögött Marcus egykedvűen.
- Azt látom. - biccentett Wenford. Marcus nem volt épp beszélgetős kedvében, ezért igyekezett rövidre zárni a dolgokat.
- Na jól van, nyögd ki, mit akarsz aztán húzzál el, ha nem látnád dolgozom. - morgolódott.
Wenford körbe nézett, aztán Marcushoz hajolt.
- Hát...beszélnünk kellene...Négyszemközt...Komoly az ügy. Tudom, hogy elég jóban voltál a drogokkal és le merem fogadni, hogy most is van anyagod...
Marcus döbbent képet vágott, aztán csendre intette Wenfordot.
- Pszt ! Fogd be a pofád, nem kell az egész városnak tudnia...
- Na ugye, gondoltam...Ismerlek ! - röhögött fel Wenford.
- Jaj, de jó neked, hogy ismersz. Most nem érek rá bájcsevegni, ha tényleg akarsz valami ilyesmit, azt ne itt vitassuk meg. Inkább hívj fel este 8 óra után, ezen a számon, ez a munkás szálló telefonszáma, ahol éppen lakom. - kotort elő a zsebéből egy piszkos kis cetlit Marcus. Wenford vigyorgott.
- Ez most komoly ?
- Ha mondom...- tárta szét a karjait a férfi.
- Oké, felhívlak, tudtam, hogy segíteni fogsz. - mondta felvillanyozva Wenford.
- Na, de most tényleg tűnés, elég szar így is a napom, nem akarom még a te ocsmány képedet is bámulni hozzá. - csattant fel Marcus. Az óra ekkor ütötte pontban a 7-et. Wenford elköszönt Marcustól és káromkodva rohant végig az utcákon. Teljesen kifulladva ért be a kocsmába. De legnagyobb meglepetésére, nem kellett a reggeli takarítással vesződnie, mert a helyiség teljesen tiszta volt. Frankie az asztalok körül szorgoskodott. A szokásos, piszkos trikó helyett, most elegánsnak tűnő, bár kissé régi vágású fehér ing volt rajta és fehér kötény. A máskor mocskos, terítő nélküli asztalokon, most piros-fehér kockás tiszta terítők virítottak.A hamutál sem hiányzott az asztalokról. Wenford azt hitte, rossz helyre érkezett.
- Elkéstél. - vetette oda Wenfordnak Frankie.
- Tudom...És ne haragudj, ígérem legközelebb nem fordul elő. - dadogta Wenford.
- Ha Steelsenék megveszik a bárt nem is fog, mert akkor az első ilyen esetnél úgy kirúgnak, hogy csak úgy füstölsz. És tudod mit, meg is érdemled, te léhűtő...- morgolódott Frankie.
- Miféle Steelsenék ? És egyáltalán mi bajod van ma reggel ? Mi a franc ez az elegancia ? Talán a harmad osztályú lepattant kocsmádból nagy hirtelen első osztályú luxus éttermet akarsz varázsolni ? - kérdezte némi gúnnyal a hangjában Wenford és lehuppant az egyik székre.
- Steelsenék, vagyis Fred és a fia, Ricky Steelsen egy nagy vendéglátó ipari cég vezetői, felvásárolnak kicsi, elhanyagolt bárokat és befuttatják. Minap össze futottunk, és szóba került, hogy esetleg megvennék a kocsmát. Kibaszottul örülök ennek, mivel éppen eleget bámultam mindenféle alkoholistákat és meg kell mondjam, elegem van ebből az egészből, kiégtem. - magyarázta Frankie.
- Oh, hát ezért vagy ennyire kicsípve ?! - húzta el a száját Wenford.
- Igen, talán ezért. Mi közöd hozzá ? Inkább fogd a másnapos fejedet és tűnj a dolgodra, tele a mosogató ! - adta ki az utasítást dühösen Frankie. 
Wenford káromkodott valamit halkan, majd elvonult dolgozni, de nagyon nem esett neki jól. A hülye kattogás nem szűnt meg, hiába próbálta elterelni a figyelmét róla. A nap irgalmatlanul lassan telt. Később Rat, Tommy és Fun boy is benéztek és ámulva hallgatták hogy Frankie dicshimnuszt zent a nagy Fred és Ricky Steelsenről. Persze éretlenül mindent kiforgattak és nem volt bennük semmi komolyság sem. A három srác egymást túlszárnyalva idétlenkedett és erre lehetetlenség volt nem oda figyelni.
- Hát ez nagyon szép. A jó öreg Frankie barátunk nyugdíjazza magát és felhagy az iparral. - visítozott Fun boy.
- Megjegyezném, hogy az ő esetében ez nem is árt. - tette hozzá Tommy.
- Sőt, az emberiség is hálás lesz érte ! - toldotta meg Rat.
- És te Wenford ? Mit szólsz a tényhez, hogy Frankie papa elhúz innen ? - érdeklődött Tommy.
- Na mit szóljak ? Repes a szívem ! - grimaszolt Wenford miközben a tiszta poharakat pakolta egy tálcára.
- Pedig ha ezek a Steelsenék megveszik a bárt, a te jövőd is veszélybe kerül. - mondta Rat.
- Meg a miénk is ugyebár. - bólogatott Tommy.
- Ha bele gondolok nem is olyan jó dolog ez. Fasza, földön futó leszek ! Se ingem, se gatyám...Mehetek a hajléktalan szállóra. - könyökölt a bár pultra Fun boy.
Egy percnyi csend támadt, de csak az újabb sületlen poén érkeztéig.
- Jaj haver, ha gatyád nem is lesz, a kis dákód még mindig itt marad veled. - vihogott Rat.
- Kicsi ?! Ha a szádba nyomom nem fogod ezt állítani ! - lökött egyet rajta Fun boy tettetett felháborodással.
És megint csak idétlen röhögésben törtek ki. Szerencsére sokáig maradtak és valahogy úgy jobban telt már a nap hátra lévő része és valamikor háromnegyed kilenc környékén, Wenford végre fel tudta hívni Marcust egy utcai nyilvános fülkéből.