Kattogás

Eltelt a szabad hétvége és Wenfordra újabb munka hét várt. Gyötrelmesen hosszúnak ígérkezett. Reggeltől estig munka, temérdek takarítani való, amit megfűszerezett Frankie okoskodása, meg a kocsmába járó alkoholisták baromkodása. De szerencsére az estéket Wenford egyedül töltötte. Ilyenkor ihatott és ivott is, amennyit csak tudott. Arra persze vigyázott, hogy nehogy Chelsea ezt meglássa. Nem akarta megbántani a lányt akitől jószándékot és bizalmat kapott és nem is szeretett volna magyarázkodni. Fun boy a hét elején még nem igazán tárgyalt vele, de csütörtökön beszüntette a mosolyszünetet és ismét a szokásos szövegeivel fárasztotta Wenfordot. Eljött a péntek megint és Wenford újra megjelent a discoban. De már nem azért ment, hogy nőt szerezzen. Mikor belépett, piát rendelt magának, majd leült egy asztalhoz és hamarosan tetemes összeget költött alkoholra. Éjfél előtt már frankón be volt állva. Csak ült ott magába roskadva, piás üvegekkel körbe bástyázva. És akkor olyasmi történt, amire nem számított. Meglátta Susyt ! Nem hitt a szemének, pedig a látvány nem hallucináció volt. A lány, aki múlt héten még az ő karjaiban táncolt, most egy vadidegen izomagyú férfival rángatózott a villódzó fényekben és szemmel láthatóan remekül megértették egymást. A férfi kéjes vigyorok közepette többször végig simított Susy mellén. Wenford agyán különös gondolatok cikáztak át, ismét megsemmisült, mint ahogy azon a hülye vasárnap reggelen, mikor Susy kiadta az útját, újra indulatba jött és úgy érezte, oda kellene menni a párocskához. Megpofozni azt a hülye ribanc Susyt és a pasijának is bevágni párat. De aztán nem tette. Ült maga elé bámulva és úgy érezte, ezen a kibaszott világon mindenki csak boldogabb lehet nála.
A szombat és a vasárnap a jól eső piásság és a nem annyira jól eső másnaposság vegyes érzéseivel telt. Aztán ismét hétfő lett és hasogató fejfájás, hányinger ébresztgette Wenfordot. És még valami, amit már nagyon régen nem érzett. Valami, ami félelemmel és rossz emlékekkel töltötte el. Ez volt a kattogás a fejében, a mérhetetlen vágyakozás a szer után, ami heroinista korszakából napjai nagy részét tette ki, nem kevés lelki és testi szenvedést okozva neki. Nem hitte, hogy valaha ismét érezni fogja ezt a borzasztóan erős késztetést, amit annyira gyűlölt. Megrettent a felismeréstől és csak feküdt az ágyában, gondolkodott, másnapos agyában újra kergették egymást az események, a péntek és a hétvége történései, Susy felkavaró látványa és természetesen az, hogy valahonnan kell szereznie valamit. Bármit...Fájdalom csillapítót, Speedet, füves cigarettát, vagy akár heroint...Váliumot...Wenford jól emlékezett, anyja is gyakran nyúlt ehhez. És mielőtt Wenford végleg lelépett volna tőle, akkor is ezt kapott útra valóul. Narkót a mamától. Más szülő kocsit, pénzt, vagy más hasznos dolgot szán gyermekének az önálló élethez, de Wenford anyja ezt adta egy szem fiának. Nem semmi...És ez a régi emlék kép még mindig felzaklatta. Nem szeretett az anyjára gondolni. Hát igen, Monica Wenford élete mind érzelmileg, mind szexuálisan nyitott könyv volt a fia előtt. 
Wenford nagy nehezen feltápászkodott az ágyból. Lázasnak érezte magát, mindene forró volt. Lüktetett az agya és nem volt semmi ereje sem, de azért oda ballagott a tükréhez és belenézett. Kiábrándító kép fogadta, ahogy erre számított is. Szemei karikásak voltak, az arca sápadt és nem túl feltűnő, de azért látható borosta jelent meg az állán. A pólója izzadtan tapadt a hátára. Na tessék, megint egy újabb nyamvadt munkahét ! És most ez a nyavalyás kattogás is ! Miért kezdődik előlről mindez ? Uralnia kell a helyzetet, nem szabad gyengének lenni, nem szabad feladni ! Csak azért sem ! Wenford erőt vett magán és kidobált pár ruhát a szekrényből, gyorsan felkapkodta magára, felhúzta a cipőjét, majd a karos székben heverő kordzsekije után nyúlt. Pillanatok alatt kilépett a lépcsőházba, beszállt a liftbe és már kint is volt az utcán. Szinte megszédítette a friss levegő. A város is ébredezett már. Wenford úgy döntött, hogy szét néz egy kicsit és bár az idő eljárt de a piacon keresztül indult el Frankie kocsmájába. El-elnézegette az árusok portékáit, de igazából egyik sem érdekelte különösebben és pénze sem volt. De legalább lefoglalta magát a nézelődéssel és addig sem visszhangzott olyan kibírhatatlanul a fejében, hogy keressen már valami narkót. A belvárosban tömeg fogadta. Az emberek munkába igyekeztek, lökdösődtek, idegeskedtek és nem ritkán káromkodtak. Az emberekből kihalt a jóság, állapította meg Wenford, majd keserűen elmosolyodott. Hiszen, ha csak magára nézett is ezt tapasztalta. Egyik üzlet előtt nagy fehér teher kocsi állt, tele bútorokkal. Rakodó munkások rohangáltak ide-oda, hol szekrényeket, hol íróasztalt, vagy bőr foteleket cipelve. 
- Azt a barna színű kis szekrényt vidd most be Marcus ! 
- Oké srácok !
Wenfordban meghűlt a vér és össze ugrott a gyomra. Marcus ! És a hang is nagyon ismerős számára. Ez nem lehet más, csak Marcus Allberry, akivel együtt ültek a sitten ! Cella társak voltak és talán egy kicsit haverok is. Mikor Wenford bekerült, Marcus akkor már jó ideje bent ült erőszakos közösülés miatt. Wenfordnak eleinte veszélyes fickónak tűnt, de hamar megtalálták a közös hangot. Marcus védte meg Wenfordot a hülye buzik zaklatásától és a kötekedő seggfejektől. Egy napon szabadultak, a börtön előtt még kezet ráztak egymással, aztán elváltak útjaik. De úgy tűnik, most ismét egymás felé sodorta őket a véletlen. Wenford szembe fordult a teher kocsival és most már megbizonyosodott róla, hogy nem fantáziált. A hapsi, akinek a hangját hallotta, tényleg Marcus Allberry volt. Az eltelt idő alatt semmit sem változott, ugyanolyan volt mint a börtönben. Kövér, borostás és igénytelen. Wenford viszont tudta, a kábítószert ő sem vetette meg, sőt...És ha valaki, ő biztos tud neki segíteni. Nem is akarta vesztegetni az idejét, egyenesen odament hozzá.