A meg nem hallott segélykiáltások

- Csak egy kis vízért megyek a konyhába, tudod éppen egy izgalmas filmet nézek. - mondta a lány teás bögréjét szorongatva a kezében. Wenford végig nézett rajta  Átlátszó hálóing volt Chelsea-n. A lehelet vékony anyagon keresztül egész jól lehetett látni a lány két mellét és rózsaszín alsóneműjét. Fura volt, hogy nem kapott fel magára egy olyan ruhát, amiben nem látszik mindene. Olyan volt, mintha biztosan tudná, hogy Wenfordot az ő teste nem érdekli. Pedig nem így volt. Wenford igyekezett elvonni a figyelmét a látványról, de nem nagyon ment neki.
- És hol voltál egész nap ? - érdeklődött, néhány másodperc kínos csend után.
- Bevásároltam, aztán itthon voltam és az állás hirdetéseket böngésztem. Olyan jó lenne már dolgozni. Holnap talán bemegyek a munka közvetítőbe is. Hátha találnak valamit egy ilyen mozgás sérült lánynak, mint én. - válaszolta Chelsea.
- Biztos vagyok benne, hogy így lesz. - bíztatta a lányt Wenford.
Chelsea mosolyogva bólogatott és elindult a konyha felé, majd megállt és vissza fordult.
- Tényleg egy nagyon jó film megy a tv-ben. Nem jössz be esetleg, hogy együtt nézzük ? - kérdezte.
Wenford kissé szédült a sok italtól, amit aznap megivott. Fáradt is volt és tudta, reggel ismét munka.
- Kösz, most kihagyom ! - mondta végül.
- Hát rendben. - vont vállat Chelsea.
- Tudod a következő havi fizetésemből én is veszek egy televíziót. De nem akármilyet ! Színes lesz ! Gyűjtök rá ! - szólalt meg fölényesen. A kijelentése fura grimaszt varázsolt Chelsea arcára. Ismét tett néhány lépést a konyha irányába, majd újból megállt.
- Szeretnék hinni neked, de meg kell mondjam, szerintem nem fog összejönni...
- Miért nem ? - vágott a lány szavába Wenford.
- Nem sok esélyt látok arra, hogy bármit is megvásárolj, ha a fizetésedet folyton alkoholra költöd. - válaszolta Chelsea.
Wenford felhúzta a szemöldökét.
- Te most azt hiszed, hogy egy elveszett lélek vagyok ?!
- Ezt nem az én dolgom megítélni. - szabadkozott Chelsea.
Wenford erre keserűen elmosolyodott.
- Hm, lehet hogy tényleg az vagyok. Lehet, hogy segítség nélkül nem megy. De te talán segíthetnél, hogy végleg lerakjam a piát, meg az összes többi többi rossz szokást. - jegyezte meg és már látott maga előtt egy homályosan kibontakozó képet, egy messzi ábrándot. Egy szobát, ahol csak ő van, meg Chelsea, na meg az új tv, de a készülék nincs bekapcsolva, Chelsea meg ruhátlan...Szép és izgató gondolatok voltak ezek. Most, hogy látta ilyen lenge öltözékben a lányt, megállapította, hogy nem csak a lelke jó. Valami melegség járta át kellemesen, és ez nem az alkoholtól volt. 
- Hogyan tudnék én segíteni ?! - kérdezte Chelsea kedvesen. A hangja édesen csengett, Wenford bele borzongott. De aztán válasz adás helyett, ráköszönt a semmi. A tehetetlenség és a realitás. Mi a francot akar ő egy ilyen lánytól ?!
Legyintett.
- Sehogy ! Felejtsd el ! Hagyd a faszba ! - és ezzel belépett  a szobájába. 
Másnap újra kezdődött a hét. Wenfordnak semmi, de semmi kedve nem volt munkába menni. Ahogy gyalogolt az úton, a Boomtown Rats-I don't like monday-s című slágere járt a fejében és meg kellett állapítania, ezen dal sorai éppen illenek rá.
Legnagyobb meglepetésére, a bárban már mind ott voltak a fiúk is. Frankie vidáman penderült elé, amint kinyitotta a kocsma ajtaját.
- Na szia te öngyilkos jelölt ! Tök jó, hogy nem gázolt el az a vonat, mert van egy csomó takarítani valód...- vigyorgott idegesítően. Wenford némán nézett rá pár másodpercig, majd  szó nélkül ott hagyta és egyenesen a hátsó asztalokhoz sietett, ahol a fiúk voltak.
- Melyikőtöknek járt el a pofája ?! - kérdezte köszönés nélkül. Az eddig idétlenül nevetgélő fiúk elkomolyodtak. Zavart csend kerítette hatalmába őket. Tommy maga elé bámult, Fun boy az abrosz szélét piszkálgatta, Rat meg a hamutállal szórakozott.
- Tulajdonképpen erre büszkének kellene lenned. Bátor vagy faszikám ! - mondta Rat egy idő múlva. De Wenford most színjózan és egyben alaposan másnapos volt. És valahogy Frankie előtt szégyellte a valóságot. Pedig azon a vasárnapon tanúbizonyságot tett bátorságból. Még ha ezt most nem is könyvelte el annak.
A nap haragban telt el. Wenford dühös volt az egész világra. Elfojthatatlan dühében és mert figyelmetlen volt, össze tört egy poharat is. Hiába szóltak hozzá a fiúk, nem reagált rá. Egész nap káromkodott, vagy hallgatásba burkolózott. Egyedül Rattal beszélt valamicskét, mert mint utólag kiderült, Tommy meg Fun boy dumáltak el mindent Frankie-nak. 
- Hé, de búval baszott voltál egész nap Wenford. - jegyezte meg Frankie a munkanap végén, amikor látta, hogy Wenford idegesen csapkodja a tisztára mosott poharakat a tálcára.
- Te csak ne szólj hozzám Frankie, inkább súrold fel szépen a bár padlóját, hátha egyszer ide érnek azok a Steelsenék. - vágott vissza Wenford.
- Na, most az a bajod, hogy megtudtam hogy nem vagy épeszű ?! Ne is törődj vele, már régóta tudom ! Nem is vártam mást tőled, csakis ilyen baromságokat. Lassan csak hálni jár beléd a lélek és szendvics helyett is tömény pia, meg füves cigi a táplálékod. Nem vagy más, csak egy szétcsúszott kábszeres. Egy reménytelen eset...- legyintett Frankie.
- Normális vagyok. A többiek szerint egy hős ! Megcsináltam azt, amit ők sosem mernének, szembenéztem a halállal ! Biztos, hogy bátrabb vagyok mint te, a hülye fehér kötényedben ! - dühöngött Wenford.
- Az...hős...Egy nagy faszt ! - csóválta a fejét Frankie és elvonult. Wenford pedig alig várta, hogy kitehesse a lábát a kocsmából és ne kelljen látnia Frankie pofáját. Inni akart, méghozzá sokat és gyorsan, ezért egyenesen haza ment. Meglepődött, mert a lakásba beérve Chelsea-ba botlott, aki csak úgy röpködött a jókedvtől.

Játék az élettel

Elmebeteg rész, elmebeteg én....

- Ne szórakozzatok már, mint a hülye gyerekek, bármelyik percben befuthat a menetrend szerinti gyors ! - dadogta Rat és Tommyval együtt ők is a sínek mellé mentek. Aggódva figyelték az eseményeket, amiknek kimeneteléről Wenfordnak sem volt fogalma. De nyugodtságot erőltetett magára, és igazság szerint tényleg nem volt ideges. Leült a sín szélére, majd hirtelen hanyatt vágta magát. Kis zúgolódást hallott Rat és Tommy felől, ők nehezen hitték el, hogy ez történik. De semelyikőjük sem szólt rá. Wenford meg ott feküdt keresztbe a síneken és hallgatta a csendet, meg a szíve dobogását.Egészen addig, amíg Fun boy idiótán közbe nem vihogott.
- Hát csúcs vagy öreg ! Olyan jól mutatsz ott, hogy ha lenne nálam kötél még a kezeidet és lábaidat is oda kötném...
- Te megőrültél ! Komolyan begolyóztál Fun boy ! De te is Wenford. Kicsit többre számítottam tőled. Vagy belőtted magad ?! - kérdezte félelemtől elcsukló hangon Tommy.
- Még csak nem is szívtam napok óta. - felelte Wenford.
- Akkor mi a fasz ez az egész...- vonogatta a vállát Rat, de Fun boy közbe szólt.
- És mesélj, milyen érzés ?
- Jó...azt hiszem...Nem tudom, rendben van e így, de nem félek a haláltól. Megnyugtató érzés, hogy majd jön a megfordíthatatlan, a fellebbezhetetlen...- válaszolta Wenford. 
Ekkor éles hang szelte át a levegőt, szinte Wenford csontjaiba hatolóan. Rat megdermedt.
- A vonat ! Jön az a kurva vonat ! - motyogta.
- Wenford, állj fel és gyerünk innen. Ne játszd a halhatatlant, mert nem vagy az ! - kiabált rá Tommy. Fun boy legyintett.
- Hagyjátok már ! Majd eldönti mit akar. Jön e...vagy marad...- mondta érzéketlen hangon. Wenford oldalra nézett és már látta a vonatot.
- Rohadt életbe ! Gyertek már ! Wenford állj fel, állj már fel ! - kérlelte sírásba csukló hangon Rat. 
A vonat egyre közeledett és mintha Fun boy kezdeti nyugalma is elszállt volna. Egyre gyakrabban pillantgatott a vonat irányába.
- Na mi lesz ? Itt maradsz és meghalsz ?! - kérdezte és próbálta röhögéssel leplezni a rajta is elhatalmasodó félelmet. Mert megijedt. Wenford átlátott rajta.
- Még nem tudom...- felelte és már nem is hallott semmit, a vonat zaja elborította a környéket. Wenford pedig a szerencsére bízta magát. Felállni már nem lett volna ideje. Csak a zakatolást hallotta a fülében, az agyában, mindenhol. És nem félt.
Tommy és Rat ellentétben vele, nagyon is féltek ezért nem tétlenkedtek. Ordibáltak és vadul integettek a vonat vezetőjének, aki észrevette őket és meghúzta a vészféket. A sín szikrázott, a vonat fülsüketítően visított és megállt. Nem messze Wenfordtól. Mire feleszmélt, már síri csend lengett be mindent. Csupa verejték volt a homloka és alig kapott levegőt. Bizonytalan lábakkal talpra állt. A többiek úgy néztek rá, mintha akkor látták volna először. Még Fun boy is csak a szemeit meresztgette. Talán nem nézte ki Wenfordból ezt a lépést.
A vonat vezető magánkívül ordított.
- Kurva anyátokat, hülye kölykök ! Hogy dögöltetek volna meg, hát a sínekre fekszetek ?!
- Na gyerünk ! - vihogta Fun boy és ügyet sem vetve a káromkodó vezetőre, szaladni kezdett. A többiek persze utána. A nagy izgalmat egy állomás közeli kocsmában vezették le. 
Wenford látta, hogy Rat és Tommy kurvára megijedtek. Tommy a kocsmába érve, egyből megivott két üveg sört némi kísérővel. Rat is ivott becsületesen és szinte mindegyik kört a saját pénzéből fizette. Fun boy persze továbbra is nevetgélt és kijelentette, hogy ő ezt előre tudta. Biztos volt abban, hogy Wenford nem hagyja magát kinyíratni. És egy külső szemlélő azt hitte volna, tényleg így vélekedik és nem rettegett. De Wenford észrevette, hogy miközben Fun boy játszotta a rossz fiút és lazán emlegette az állomáson lezajlott eseményeket, vagánykodva beszélt és nagyokat káromkodott, egész testében remegett. Wenford biztosra vette, hogy mindenkinél jobban megrémült. Wenford tehát hős volt és bátor, az egyetlen aki meg merte tenni ezt. Este nyolc óra tájban ért haza. Volt benne alkohol rendesen és ettől, vagy talán az állomáson átéltektől különlegesnek érezte magát. A lakás már sötét volt, mikor benyitott, csak Chelsea szobájából szűrődött ki halvány fény és a televízió hangja. Wenford úgy döntött, halkan beoson és nem csap zajt, de mikor keze már a szobája ajtajának kilincsén volt, hirtelen felgyúlt az előszobai villany és ott állt vele szemben Chelsea.

Állomás

A Marcussal való találkozás különösen hatott Wenfordra. Főként a pénz része. 22420 font...Szinte felfogni is képtelenség, ez mekkora összeg. Sokszor álmodott már ilyen rengeteg pénzzel, de igazából még nem volt szerencséje ennyire gazdagnak lenni. A silány fizetés ennek a pénznek csak töredéke volt. És most, hogy látta Marcus milyen jól el van eresztve anyagilag, persze őt is megkörnyékezte a jólét gondolata. Bevillant neki, hogy nem lenne rossz lenyúlni a pénzt, hiszen tudja jelenleg hol van, megszerezni egyáltalán nem kihívás számára. De aztán mindig lenyugtatta magát. Egyrészt tartott Marcustól, aki igazi rosszfiú, akivel jobb inkább barátságban lenni, mint sem ellenséges viszonyban, mert tényleg meg vannak a kapcsolatai, ahhoz hogy elintézze őt. Másrészt, ha ennyi pénz lenne a markában, valószínűleg halálra drogozná magát. Számára a gazdagság egyenlő lenne a tuti aranylövéssel. Így inkább igyekezett elfelejteni az egész esetet. 
A napok ismét csak egyhangúan teltek számára. Frankie folyton pattogott és igyekezett a kocsmáját a lehető legjobb állapotba hozni, hátha egyszer betoppannak hozzá Steelsenék és úgy ahogy van, megveszik az egész kócerájt. Ám úgy tűnt, erre még jócskán várni kell. 
A fiúk, Rat, Fun boy és Tommy persze sokszor ott dekkoltak, ha kellett, ha nem és időről-időre botrányokba, kalandokba keveredtek. Wenford ha tudott, velük tartott, már ha volt ideje, kedve és kellőképpen szintre hozta magát a piával.
Így volt ez azon a dögunalmas vasárnap délutánon is, mikor Wenfordnak nem kellett dolgozni menni. Egyedül volt az albérletben és igyekezett a szabadnapját megfelelően kihasználni. Jól bevásárolt a közeli boltban és éppen készülődött a zugiváshoz. Örömtelten nézegette az italos üvegeket és már  nyúlt volna az egyikért, mikor csengettek. Kiment, hogy ajtót nyisson és szinte bevágódtak a lakásba a fiúk. Pár másodperc múlva vihogások és idétlen szövegek árasztották el a sötét kis előszobát. 
Tommy és Rat tisztelték meg a kéretlen látogatásukkal Wenfordot, aki gyorsan előre szaladt és sebtében eldugta italait a beépített szekrény mélyére. Nem akart osztozni. Pont jókor tette ezt, mert rá fél percre a szobába értek a srácok. Csupa jókedv volt mindkettő. 
- Hello Mr. Wenford. - dobta le magát a karos székbe Tommy. 
- Mi a faszt akartok ? - tért a lényegre Wenford, mert most valahogy nem volt vevő a korlátolt humorukra.
- Mi csak erre jártunk...
- Bővebben ? - vágott Tommy szavába türelmetlenül Wenford. Rat vette most át a szót.
- Fun boy meg mi a vasút állomáson csavarogtunk éppen és arra gondoltunk te is velünk tarthatnál. Na, van kedved ? - kérdezte kíváncsian.
Wenford kis ideig hallgatott, majd rá bólintott. Jobb programja úgysem volna az iváson kívül, de az még talán kicsit várhat.
- Mehetünk.
- Helyes ! Akkor kapj fel valami kabátot és gyere velünk ! - mondta Tommy.
Rövidesen mindhárman az utcákat rótták az állomás fele. Fun boy a vasút állomás várójában ült és hanyagul cigizgetett. Tommy egyből kiszúrta.
- Wow, hogy te milyen laza vagy ! - jegyezte meg nem kevés gúnnyal a hangjában.
- Baszódj meg ! - felelte erre halkan Fun boy.
- Izé...elhoztuk Wenfordot is...- mondta Rat.
- Ahogy gondoltam. - bólogatott bölcs képet vágva Fun boy, majd felpattant a padról és a váró kijárata felé indult. A többiek tétován követték. Valóban az állomás környékén csatangoltak. Megbámulták az induló, vagy éppen érkező szerelvényeket. A robogó vonatok füstje szinte csípte Wenford szemét és emlékeztette az első napjára, mikor leszállt a vonatról egy új és jobb élet reményében.
Ott álltak mind a négyen a sínek szélén. Pont az orruk előtt robogott el egy vonat. Miután elment, Fun boy leugrott a sínekre és csak úgy rugdosta az olajos köveket.
- Egyszer egy hapsi éppen ezen a vágányon lett öngyilkos. Ott voltam, mikor a zsaruk helyszíneltek. Csupa vér, merő húscafat volt minden...- mesélte.
- Te jó ég ! Én még viccből sem feküdnék a sínekre. Halálfélelmem támadna. - vallotta be Rat.
- Ki feküdne ? Csak az őrültek, vagy az öngyilkos jelöltek, akiknek már minden mindegy. De különben baromság az egész. Ha már odáig jutnék, hogy feladom, akkor beszednék egy marék altatót. - toldotta meg Tommy.
- Ez hülyeség, igazán nincs abban semmi, ha az ember szembesül a halállal. Ha csak egy percre is. Akik öngyilkosok lettek, meg merték csinálni és egyértelműen adták a világ tudomására, hogy ezt az utat választották. - jelentette ki Wenford.
- Faszomba ! Úgy beszélsz, mintha te is öngyilkos akarnál lenni. - ámuldozott Rat.
- Én csak azt mondtam, hogy nem félnék ha a síneken lennék, mert még talán akkor is lenne időm megváltoztatni a döntésemet. Már ha túl messze lenne a vonat. Visszavonhatnám, ha akarnám...Átéltem és láttam már sok mindent és talán nem is vagyok olyan gyenge. Halálfélelem ?! Mi az ?! - bámult Tommyra, Ratra és Fun boyra Wenford. Azok meg úgy néztek rá vissza, mintha totálisan elmebetegnek tartanák. Aztán Fun boy kék szemében felcsillant valami, amitől vigyorogni kezdett és látszott, hogy őrült ötlete támadt.
- Akkor te megpróbálnád ? - kérdezte.
- Mit ? - kérdezett vissza Wenford.
- Hát amiről beszéltél. Ha annyira nem félsz a haláltól, biztos simán kifeküdnél a sínekre ugye ? - kérdezte és az ötletétől teljesen bepörgött. Pillanatnyi csend támadt, majd Tommy szólalt meg.
- Ne szórakozzatok ilyesmikkel, ez nem vicces ! Ez egy kibaszás ! Wenford nem ér annyit az egész, hogy meghalj ! Legyen eszetek...
- Pofa be Tommy ! Te sosem mertél semmit sem ! Az ám, gyáva vagy kisapám ! De te Wenford, nem vagy beszari alak. Látom rajtad. Megtennéd nem ? - fordult Wenfordhoz Fun boy. Wenford agyán átfutott az addigi élete, a fontosabb dolgok, a rossz emlékek és a jó élmények. De több volt a rossz, felejthető egy éjszakás kalandok, érzelmi sivárság, drogos agonizálás, sötétség, kilátástalanság. És hirtelen nem talált benne semmi szépet, semmi érdekeset. Lehet, hogy ő nem is értékes ember ? Lehet, hogy itt sem kellene lennie az életben ? Eltelt két perc is, mire válaszolni tudott.
- Hát persze ! Miért is ne ? - és leugrott ő is a sínek mellé.

Mindig a barátom leszel… túl sokat tudsz!

Marcus is vigyorgott, mikor látta Wenford eléggé kábult tekintetét. Az a tabletta tényleg nem is volt olyan rossz, kellemes zsibbasztó szédülést kerítette hatalmába Wenfordot, ahogy ott állt a szoba közepén. Nem volt egy ütős élmény, de a semminél jobb volt. Egészen addig, míg a szédülés kezdett ijesztő méreteket ölteni és Wenford már nem volt ura a saját egyensúlyának. Kérdőn nézett Marcusra.
- Mi történik velem Allberry ?! Mit adtál nekem ?! - kérdezte utolsó erejével, de Marcus tanácstalan képe nem sok jót sejtetett, látszott rajta, hogy ő sem tudja megmagyarázni mi folyik éppen. Wenford nem tudott több szót kinyögni, a világ elsötétült előtte és már csak azt érezte, hogy zuhan, egyenesen a padló irányába. 
Tíz másodperc is eltelt, vagy talán tizenöt, mire magához tért. Már a matracon feküdt és Marcus ott ült mellette. Érezte a vér sós ízét a szájában, a feje lüktetett a fájdalomtól. De a mi a franc történt ?! Felnyitott a szemeit.
- Marcus, mi történt az előbb ? - ragadta meg Allberry ruhájának az ujját, de a férfi a vállát vonogatta.
- Beverted a szádat a padlóba, mikor eldőltél. Még vérzett is...- dadogta.
- Én nem arra értettem...- rázta a fejét Wenford és úgy érezte perzsel a nyelőcsöve.
- Tudom jól, hogy mire értetted. De sosem láttam ilyet. Én nem ismertem ezt a gyógyszert, vagy mit. De valahol hallottam, hogy az ilyen ismeretlen, talán még nem is bevizsgált termékeknél előfordulnak mellékhatások. Szédülés, meg hányás, esetleg epilepsziás rohamok. Kinél mi...Azt hiszem valami ilyesféle történt most is...- magyarázta zavartan Marcus.
Wenford dühbe gurult.
- Szóval te tudtad, hogy esetleg felfordulhatok ettől a baszott szertől, mégis ide adtad és egy szót sem szóltál ?! Dögölj meg Allberry ! - ült fel a matracon. A fejébe hirtelen áramlott a vér.
- Én is megijedtem te faszkalap ! Azt hittem meghalsz itt nekem és mehetek vissza a sittre ! - háborgott Marcus. Wenford megpróbált felállni és többszöri próbálkozás után ez sikerült is. Amilyen hirtelen jött a szédülése és eszmélet vesztése, olyan gyorsan elmúlt minden. Már nem is érzett semmi kellemetlent, csak az idegesség munkált benne és ettől forrt a vére. Meg tudta volna fojtani Allberryt a szemét kis húzása miatt. Percekig fel-alá járkált a helyiségben és leírhatatlanul mérges volt.
- Hé, ne idegeskedj már ! - szólt neki Marcus, de Wenford nem reagált. Hallotta, hogy a férfi ismét a szekrényhez megy és azt gondolta, megint ad neki valami szarságot, amit ő lehet hogy elfogad, mert hiába járt pórul az előbb, a kattogás újra feltámad benne, ha nem most akkor később.
Marcus azonban nem beszélt, csak zörgött valamivel és ez felkeltette Wenford kíváncsiságát. Oda lépett ő is a szekrényhez, ahol mindenféle zacskók, dobozok voltak gondosan egymás mellé pakolva.
- Mik ezek ? - kérdezte a dobozokra mutatva.
- Semmi. - mondta szűkszavúan Marcus.
- Fogadok, hogy van nálad heroin, csak engem akarsz átverni ezzel a sok idióta baromsággal. - kezdte megint Wenford és az ismeretlen dolgokkal telepakolt zacskók felé nyúlt. Marcus gyorsan elkapta a kezét.
- Ne érj semmihez ! - rivallt Wenfordra, akinek ez csak olaj volt a tűzre, most már biztos volt benne, hogy Marcus valamit nagyon rejteget előle. És mindenki elől.
- Ne játszd meg magad, avass be mik ezek itt...- akadékoskodott és megint csak meg akarta kaparintani az egyik barna papírzacskót. Kisebb dulakodás alakult ki közte és Allberry között.
- Értsd már meg, hogy nincs itt semmi neked való. Kopj le végre a holmimtól. - sziszegte Marcus, de akkor már késő volt, mert Wenford megragadta a barna zacskót. 
- Hé ne rángasd már ! - kiabálta Marcus és ő is és ráncigálni kezdte a papírzacskót, ami hangos reccsenéssel szakadt két felé és egy átlátszó műanyag tasak hullott ki belőle, közvetlenül Wenford lába elé.
- Mondtam hogy ne rángasd te kretén ! - ordította fájdalmasan Marcus.
- Hát ez...- és Wenford lehajolt a zacskóhoz, majd a meglepetéstől majdnem felkiáltott. Jókora köteg pénzek voltak bele csomagolva. Marcus gyorsan felmarkolta a tasakot.
- Bravo, most már tudod miért nem alszom éjszakánként...- csóválta a fejét.
- Ugyan miért ? - lepődött meg Wenford, de támadt egy sejtése, hogy a pénz nem tiszta forrásból származik. Vajon mibe keveredhetett megint Allberry? 
Marcus kivette a tasakból a pénzt és elégedetten nézegette. Wenford elhűlt a vastag pénz kötegek láttán.
- Hú, a kurva anyját ! Ez nagyon sok pénz. Legalább egy húszas...- saccolta.
Marcus bólintott.
- Egész pontosan 22420 font.
A kijelentés sokkolóan hatott Wenfordra. Még a hangja is elment egy másodpercre és teljesen kiszáradt a szája.
- És honnan van ? - érdeklődött. De Marcus nem felelt. Vissza tette a pénzt a szekrénybe, majd a zsebéből elővett kulccsal be is zárta azt. Fura lett az arca. Olyan, mintha már semmit sem akarna elárulni. Kifele indult a helyiségből. De Wenfordot persze most sem hagyta nyugodni a kíváncsisága.
- Miért nem árulod el, honnan loptad ? - kérdezgette Marcust, miközben felfele ballagtak az alagsorból.
- Honnan veszed, hogy loptam ? Mi van, ha becsületesen spóroltam meg ? - kérdezett vissza gúnyosan Marcus.
Wenford felnevetett.
- Hát azt kötve hiszem, na ki vele, mi az ábra a pénzzel ?! 
- Túl könnyelmű voltam, pedig te csak egy drogos senkiházi vagy és már így is sok mindent tudsz, amihez semmi közöd. - felelte halkan Marcus. Kijutottak az alagsorból és felértek a munkás szálló kijáratához. Marcus megmarkolta Wenford karját.
- Wenford ! Te nem voltál itt ma este. Nem láttál, hallottál semmit sem ! Főleg a pénzről nem ! Sosem hallottad a hírét ! Ha valakinek elmondod és kirabolnak, esetleg megpróbálsz te lenyúlni, esküszöm elkaplak és megöllek. - fenyegetőzött Marcus és a szemei villámokat szórtak. 
- Ha meglopnak, ne csodálkozz. Hiszen olyan helyen tartod a pénzed, ahol bárki megtalálhatja. - vonta meg a vállát Wenford és igyekezett enyhíteni Marcus szorításán. 
- Ez a sok tróger itt a munkás szállón, lop mint a szarka, muszáj vagyok ilyen lépésekre, de efelől ne aggódj, megvan a magamhoz való eszem a pénzt illetően, nem most jöttem a falvédőről. Viszont benned nem igazán bízok. Szóval eszedbe ne jusson semmi hülyeség. És ne hidd, hogy viccelek ! Megvannak az össze köttetéseim, ha zűrt csinálsz, nem tudsz elbújni, megtalállak és azt is megbánod, hogy világra születtél ! - ígérte Marcus és úgy látszott, komolyan is gondolta.
Wenford flegmán biccentett.
- Hallgatok mint a sír...
- Helyesen is teszed ! Most pedig elválnak útjaink, remélhetőleg örökre. - Marcus elengedte Wenford karját, aki rögtön idétlenül vigyorogni kezdett.
- Viselkedj okosan Marcus és számold meg naponta a pénzedet...
- Te meg kerülj el, te drogos kurvapecér ! - vágott a szavába Marcus és megvárta, míg Wenford kisétál a munkás szálló ajtaján, majd az emeletre baktatott. Wenford pár lépés után vissza nézett, de a szálló ajtaja már zárva volt. És mivel már teljesen be esteledett, ő is haza indult.

Veszélyes akció

Vagy tíz percbe telt, mire előkerítették, éppen vacsorázott.
- Na...te vagy az Wenford ? - csamcsogott a telefonba.
- Igen én. - felelte Wenford, majd mivel a vonal másik oldalán csend honolt, gyorsan hozzá tette.
- Felmehetnék hozzád ? Csak te tudsz nekem segíteni !
- Most ? - hüledezett Marcus.
- Igen, most ! Fontos lenne. - bizonygatta Wenford.
- Cseszd meg, ide te most ne gyere, jó ?! Mindjárt kezdődik egy tök jó erotikus film a tv-ben, nincs időm rád sajnálom...- morgott ingerülten Marcus. Wenfordot forró izzadtság öntötte el.
- Ne csináld már Marcus ! Pár perc lenne az egész. Nekem kellene valami ami...tudod...szóval kellene az anyag...Sürgősen ! - kiáltotta a kagylóba kétségbe esetten, majd szétnézett, hallotta e valaki amit az előbb mondott, de csend volt a lepusztult környéken. Ahogy a vonal másik végén is.
- Azt ígérted segítesz. - törte meg végül a hallgatást Wenford remegő hangon és minden eddigi gondosan felépített reménye veszni látszott. Elkeseredése hatással lehetett Marcusra, mert valamivel barátságosabb hangon megszólalt.
- Ha akarnék, se tudnék semmit sem adni, mert nincs nálam, te tökfej. De figyelj ide, holnap gyere fel, mondjuk úgy este 8-9 felé és akkor tudok neked adni valamit, nem nagy dolog, de teljesen ingyen lesz, nem kerül egy vasadba sem. Így már okés ? Megértetted ?
Wenford nem volt feldobva, hogy Allberry lepattintotta, de mást nem tehetett, minthogy takarékra állítja magát és a fejében igyekszik lecsendesíteni a kattogó hangokat.
- Persze...Nekem holnap is jó...- egyezett bele kelletlenül.
- Cím a papíron ! - mondta még Marcus.
- Rendben  Akkor holnap. - búcsúzott Wenford, de addigra Allberry már le is rakta a kagylót.
Másnap, munka végeztével Wenford egyenesen a munkás szállóra igyekezett. Nem mondta el senkinek sem, hogy mi a szándéka, pedig Fun boy élénken kíváncsiskodott, de lerázta. Léptei gyorsak voltak, sietett. Nem tudta maga sem hogy milyen energia hajtja, mikor egész nap csak az anyagra bírt gondolni és ez eléggé kimerítette. A kopott épület, a munkás szálló lehangolóan magasodott az égbe. Az ajtó előtt már ott állt Marcus és őt várta. Néhány csavargó külsejű alakkal beszélgetett, de amint Wenfordot meglátta, ott hagyta a beszélgető partnereit.
- Hát itt vagy. - fogadta Wenfordot megjátszott szívélyességgel és gusztustalanul elvigyorodott.
- Eljöttem, mert ezen a kibaszott világon csak egy valami érdekel jelenleg. Az pedig a narkó. - jelentette ki Wenford és maga is elcsodálkozott ezen a mondatán.
- Sejtettem. Na, akkor gyere velem. - és Marcus besétált a szálló nagy kapuján. A bejárat után rögtön egy lépcsősoron fordultak le. Az alagsor volt, sötét, büdös és elhanyagolt. Karvastagságú csövek fonták keresztbe a keskeny folyosót. Marcus nem szólt egy szót sem, csak ballagott komótosan, Wenford legszívesebben rohant volna, de nem tudta merre is van a biztos kábulat. A folyosó legvégére értek és megálltak egy kis ajtónál. Marcus kétszer is megrángatta a kilincset, mire végül az ajtó engedelmeskedett és kinyílt. Egy kis helyiségbe léptek. A valamikor halványkék falak mostanra a penésztől voltak zöldesek. Marcus felkattintotta a villanyt. A szoba megtelt gyér fénnyel. Az egyik sarokban egy nagy, régi szürke matrac állt, Wenford bambán nézte.
- Csak nem itt laksz ? - érdeklődött.
Marcus legyintett.
- A faszt ! Fent lakom az emeleten. Ez a szoba, valamikor ilyen kezelő helyiség lehetett, mindenféle gépek sorakoztak itt. De mostanra, ez lett az én kis titkos birodalmam ! Itt tartom a magán jellegű dolgaimat...
- Mint a kábítószer ? - vágott közbe Wenford.
- Például. - bólogatott Marcus.
Wenford a falnál, egy rozoga, barna szekrényt is észre vett.
- És mid van ? - tért a tárgyra és a szíve máris felgyorsult.
Marcus a szekrényhez ment és egy ideig szótlanul kutatott benne, majd kivett onnan egy kis fehér zacskót és Wenford kezébe nyomta. Wenford nézte az ismeretlen, kerek, fehér tablettát és furcsa balsejtelme volt vele kapcsolatban. Nem hasonlított sem Extasyra, sem Speedre. Leginkább egy ártalmatlan C vitaminra, vagy hasonló gyógyhatású készítményekre.
- Mi a franc ez ? - kérdezte döbbent arccal.
- Ez fiacskám egy vadonatúj termék. - mondta Marcus.
- Kicsit bővebben is kifejthetnéd, mert nagyon az az érzésem, hogy át akarsz baszni engem valami szarsággal. Azt hiszed, hogy most jöttem a hat húszassal mi ?! - dühöngött Wenford, mert rohadtul nem erre számított. Valami durvábbra, amitől igazán kiélheti magát, kielégülhet és elmúlik az a kurva kattogás is. A kis fehér tabletta nem úgy festett, hogy alkalmas az ilyen célokra.
Marcus azonban maga volt a halálos nyugalom. Békésen ledőlt a mocskos matracra.
- Egy haverom betört egy gyógyszertárba, hozott onnan mindenfélét. És azt mondta ez nagy dobás, meg hogy ez a menő mostanság.
- Inkább adj heroint. - nyögte Wenford. Marcus felnevetett.
- Hol élsz te Wenford ? Nincs nálam heroin. Ez van...Rajta, próbáld csak ki. Állítólag nagyon jó a hatása. Kurva jó kedvű leszel tőle, meg örülsz a világnak, szépnek látod magadat, miegymás...Fogadd csak el, ez tök ingyen van ! - nógatta Wenfordot nyájasan Marcus.
- De ha átversz...- csóválta a fejét Wenford.
- Esküszöm hogy nem ! Na próbáld már ki ! - türelmetlenkedett Marcus.
Wenford megszorította a tablettát, valami vissza tartotta, hogy bevegye.
- Ismerlek Allberry és tudom, hogy hazudsz, hogy van neked más is...Ha nem heroin, akkor válium, amphetamine vagy ilyesmi...
Marcus, most már kezdte elveszteni a türelmét.
- Tényleg nincs, te seggfej, fogd már fel ! És sajnálom, hogy neked ez nem elég. Ha nem kell, vissza is venném...- és Marcus Wenford keze után kapott, de Wenford elrántotta a karját. Kétségbeesésében nagyon akart bízni a férfi szavaiban, tudta hogy más reménye nincs.
- Mondjuk úgy, hogy meggyőztél. - suttogta és egy másodperc alatt bekapta a fehér pirulát, ami gond nélkül csúszott le a torkán.
- Tudtam én ! - legyintett a matracon fetrengve Marcus.
-Na jó, jöjjön, aminek jönnie kell...- mondta még Wenford vigyorogva és a felhőtlen kábulat iránti furcsa várakozás vett erőt rajta.