- És hol voltál egész nap ? - érdeklődött, néhány másodperc kínos csend után.
- Bevásároltam, aztán itthon voltam és az állás hirdetéseket böngésztem. Olyan jó lenne már dolgozni. Holnap talán bemegyek a munka közvetítőbe is. Hátha találnak valamit egy ilyen mozgás sérült lánynak, mint én. - válaszolta Chelsea.
- Biztos vagyok benne, hogy így lesz. - bíztatta a lányt Wenford.
Chelsea mosolyogva bólogatott és elindult a konyha felé, majd megállt és vissza fordult.
- Tényleg egy nagyon jó film megy a tv-ben. Nem jössz be esetleg, hogy együtt nézzük ? - kérdezte.
Wenford kissé szédült a sok italtól, amit aznap megivott. Fáradt is volt és tudta, reggel ismét munka.
- Kösz, most kihagyom ! - mondta végül.
- Hát rendben. - vont vállat Chelsea.
- Tudod a következő havi fizetésemből én is veszek egy televíziót. De nem akármilyet ! Színes lesz ! Gyűjtök rá ! - szólalt meg fölényesen. A kijelentése fura grimaszt varázsolt Chelsea arcára. Ismét tett néhány lépést a konyha irányába, majd újból megállt.
- Szeretnék hinni neked, de meg kell mondjam, szerintem nem fog összejönni...
- Miért nem ? - vágott a lány szavába Wenford.
- Nem sok esélyt látok arra, hogy bármit is megvásárolj, ha a fizetésedet folyton alkoholra költöd. - válaszolta Chelsea.
Wenford felhúzta a szemöldökét.
- Te most azt hiszed, hogy egy elveszett lélek vagyok ?!
- Ezt nem az én dolgom megítélni. - szabadkozott Chelsea.
Wenford erre keserűen elmosolyodott.
- Hm, lehet hogy tényleg az vagyok. Lehet, hogy segítség nélkül nem megy. De te talán segíthetnél, hogy végleg lerakjam a piát, meg az összes többi többi rossz szokást. - jegyezte meg és már látott maga előtt egy homályosan kibontakozó képet, egy messzi ábrándot. Egy szobát, ahol csak ő van, meg Chelsea, na meg az új tv, de a készülék nincs bekapcsolva, Chelsea meg ruhátlan...Szép és izgató gondolatok voltak ezek. Most, hogy látta ilyen lenge öltözékben a lányt, megállapította, hogy nem csak a lelke jó. Valami melegség járta át kellemesen, és ez nem az alkoholtól volt.
- Hogyan tudnék én segíteni ?! - kérdezte Chelsea kedvesen. A hangja édesen csengett, Wenford bele borzongott. De aztán válasz adás helyett, ráköszönt a semmi. A tehetetlenség és a realitás. Mi a francot akar ő egy ilyen lánytól ?!
Legyintett.
- Sehogy ! Felejtsd el ! Hagyd a faszba ! - és ezzel belépett a szobájába.
Másnap újra kezdődött a hét. Wenfordnak semmi, de semmi kedve nem volt munkába menni. Ahogy gyalogolt az úton, a Boomtown Rats-I don't like monday-s című slágere járt a fejében és meg kellett állapítania, ezen dal sorai éppen illenek rá.
Legnagyobb meglepetésére, a bárban már mind ott voltak a fiúk is. Frankie vidáman penderült elé, amint kinyitotta a kocsma ajtaját.
- Na szia te öngyilkos jelölt ! Tök jó, hogy nem gázolt el az a vonat, mert van egy csomó takarítani valód...- vigyorgott idegesítően. Wenford némán nézett rá pár másodpercig, majd szó nélkül ott hagyta és egyenesen a hátsó asztalokhoz sietett, ahol a fiúk voltak.
- Melyikőtöknek járt el a pofája ?! - kérdezte köszönés nélkül. Az eddig idétlenül nevetgélő fiúk elkomolyodtak. Zavart csend kerítette hatalmába őket. Tommy maga elé bámult, Fun boy az abrosz szélét piszkálgatta, Rat meg a hamutállal szórakozott.
- Tulajdonképpen erre büszkének kellene lenned. Bátor vagy faszikám ! - mondta Rat egy idő múlva. De Wenford most színjózan és egyben alaposan másnapos volt. És valahogy Frankie előtt szégyellte a valóságot. Pedig azon a vasárnapon tanúbizonyságot tett bátorságból. Még ha ezt most nem is könyvelte el annak.
A nap haragban telt el. Wenford dühös volt az egész világra. Elfojthatatlan dühében és mert figyelmetlen volt, össze tört egy poharat is. Hiába szóltak hozzá a fiúk, nem reagált rá. Egész nap káromkodott, vagy hallgatásba burkolózott. Egyedül Rattal beszélt valamicskét, mert mint utólag kiderült, Tommy meg Fun boy dumáltak el mindent Frankie-nak.
- Hé, de búval baszott voltál egész nap Wenford. - jegyezte meg Frankie a munkanap végén, amikor látta, hogy Wenford idegesen csapkodja a tisztára mosott poharakat a tálcára.
- Te csak ne szólj hozzám Frankie, inkább súrold fel szépen a bár padlóját, hátha egyszer ide érnek azok a Steelsenék. - vágott vissza Wenford.
- Na, most az a bajod, hogy megtudtam hogy nem vagy épeszű ?! Ne is törődj vele, már régóta tudom ! Nem is vártam mást tőled, csakis ilyen baromságokat. Lassan csak hálni jár beléd a lélek és szendvics helyett is tömény pia, meg füves cigi a táplálékod. Nem vagy más, csak egy szétcsúszott kábszeres. Egy reménytelen eset...- legyintett Frankie.
- Normális vagyok. A többiek szerint egy hős ! Megcsináltam azt, amit ők sosem mernének, szembenéztem a halállal ! Biztos, hogy bátrabb vagyok mint te, a hülye fehér kötényedben ! - dühöngött Wenford.
- Az...hős...Egy nagy faszt ! - csóválta a fejét Frankie és elvonult. Wenford pedig alig várta, hogy kitehesse a lábát a kocsmából és ne kelljen látnia Frankie pofáját. Inni akart, méghozzá sokat és gyorsan, ezért egyenesen haza ment. Meglepődött, mert a lakásba beérve Chelsea-ba botlott, aki csak úgy röpködött a jókedvtől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése