Állomás

A Marcussal való találkozás különösen hatott Wenfordra. Főként a pénz része. 22420 font...Szinte felfogni is képtelenség, ez mekkora összeg. Sokszor álmodott már ilyen rengeteg pénzzel, de igazából még nem volt szerencséje ennyire gazdagnak lenni. A silány fizetés ennek a pénznek csak töredéke volt. És most, hogy látta Marcus milyen jól el van eresztve anyagilag, persze őt is megkörnyékezte a jólét gondolata. Bevillant neki, hogy nem lenne rossz lenyúlni a pénzt, hiszen tudja jelenleg hol van, megszerezni egyáltalán nem kihívás számára. De aztán mindig lenyugtatta magát. Egyrészt tartott Marcustól, aki igazi rosszfiú, akivel jobb inkább barátságban lenni, mint sem ellenséges viszonyban, mert tényleg meg vannak a kapcsolatai, ahhoz hogy elintézze őt. Másrészt, ha ennyi pénz lenne a markában, valószínűleg halálra drogozná magát. Számára a gazdagság egyenlő lenne a tuti aranylövéssel. Így inkább igyekezett elfelejteni az egész esetet. 
A napok ismét csak egyhangúan teltek számára. Frankie folyton pattogott és igyekezett a kocsmáját a lehető legjobb állapotba hozni, hátha egyszer betoppannak hozzá Steelsenék és úgy ahogy van, megveszik az egész kócerájt. Ám úgy tűnt, erre még jócskán várni kell. 
A fiúk, Rat, Fun boy és Tommy persze sokszor ott dekkoltak, ha kellett, ha nem és időről-időre botrányokba, kalandokba keveredtek. Wenford ha tudott, velük tartott, már ha volt ideje, kedve és kellőképpen szintre hozta magát a piával.
Így volt ez azon a dögunalmas vasárnap délutánon is, mikor Wenfordnak nem kellett dolgozni menni. Egyedül volt az albérletben és igyekezett a szabadnapját megfelelően kihasználni. Jól bevásárolt a közeli boltban és éppen készülődött a zugiváshoz. Örömtelten nézegette az italos üvegeket és már  nyúlt volna az egyikért, mikor csengettek. Kiment, hogy ajtót nyisson és szinte bevágódtak a lakásba a fiúk. Pár másodperc múlva vihogások és idétlen szövegek árasztották el a sötét kis előszobát. 
Tommy és Rat tisztelték meg a kéretlen látogatásukkal Wenfordot, aki gyorsan előre szaladt és sebtében eldugta italait a beépített szekrény mélyére. Nem akart osztozni. Pont jókor tette ezt, mert rá fél percre a szobába értek a srácok. Csupa jókedv volt mindkettő. 
- Hello Mr. Wenford. - dobta le magát a karos székbe Tommy. 
- Mi a faszt akartok ? - tért a lényegre Wenford, mert most valahogy nem volt vevő a korlátolt humorukra.
- Mi csak erre jártunk...
- Bővebben ? - vágott Tommy szavába türelmetlenül Wenford. Rat vette most át a szót.
- Fun boy meg mi a vasút állomáson csavarogtunk éppen és arra gondoltunk te is velünk tarthatnál. Na, van kedved ? - kérdezte kíváncsian.
Wenford kis ideig hallgatott, majd rá bólintott. Jobb programja úgysem volna az iváson kívül, de az még talán kicsit várhat.
- Mehetünk.
- Helyes ! Akkor kapj fel valami kabátot és gyere velünk ! - mondta Tommy.
Rövidesen mindhárman az utcákat rótták az állomás fele. Fun boy a vasút állomás várójában ült és hanyagul cigizgetett. Tommy egyből kiszúrta.
- Wow, hogy te milyen laza vagy ! - jegyezte meg nem kevés gúnnyal a hangjában.
- Baszódj meg ! - felelte erre halkan Fun boy.
- Izé...elhoztuk Wenfordot is...- mondta Rat.
- Ahogy gondoltam. - bólogatott bölcs képet vágva Fun boy, majd felpattant a padról és a váró kijárata felé indult. A többiek tétován követték. Valóban az állomás környékén csatangoltak. Megbámulták az induló, vagy éppen érkező szerelvényeket. A robogó vonatok füstje szinte csípte Wenford szemét és emlékeztette az első napjára, mikor leszállt a vonatról egy új és jobb élet reményében.
Ott álltak mind a négyen a sínek szélén. Pont az orruk előtt robogott el egy vonat. Miután elment, Fun boy leugrott a sínekre és csak úgy rugdosta az olajos köveket.
- Egyszer egy hapsi éppen ezen a vágányon lett öngyilkos. Ott voltam, mikor a zsaruk helyszíneltek. Csupa vér, merő húscafat volt minden...- mesélte.
- Te jó ég ! Én még viccből sem feküdnék a sínekre. Halálfélelmem támadna. - vallotta be Rat.
- Ki feküdne ? Csak az őrültek, vagy az öngyilkos jelöltek, akiknek már minden mindegy. De különben baromság az egész. Ha már odáig jutnék, hogy feladom, akkor beszednék egy marék altatót. - toldotta meg Tommy.
- Ez hülyeség, igazán nincs abban semmi, ha az ember szembesül a halállal. Ha csak egy percre is. Akik öngyilkosok lettek, meg merték csinálni és egyértelműen adták a világ tudomására, hogy ezt az utat választották. - jelentette ki Wenford.
- Faszomba ! Úgy beszélsz, mintha te is öngyilkos akarnál lenni. - ámuldozott Rat.
- Én csak azt mondtam, hogy nem félnék ha a síneken lennék, mert még talán akkor is lenne időm megváltoztatni a döntésemet. Már ha túl messze lenne a vonat. Visszavonhatnám, ha akarnám...Átéltem és láttam már sok mindent és talán nem is vagyok olyan gyenge. Halálfélelem ?! Mi az ?! - bámult Tommyra, Ratra és Fun boyra Wenford. Azok meg úgy néztek rá vissza, mintha totálisan elmebetegnek tartanák. Aztán Fun boy kék szemében felcsillant valami, amitől vigyorogni kezdett és látszott, hogy őrült ötlete támadt.
- Akkor te megpróbálnád ? - kérdezte.
- Mit ? - kérdezett vissza Wenford.
- Hát amiről beszéltél. Ha annyira nem félsz a haláltól, biztos simán kifeküdnél a sínekre ugye ? - kérdezte és az ötletétől teljesen bepörgött. Pillanatnyi csend támadt, majd Tommy szólalt meg.
- Ne szórakozzatok ilyesmikkel, ez nem vicces ! Ez egy kibaszás ! Wenford nem ér annyit az egész, hogy meghalj ! Legyen eszetek...
- Pofa be Tommy ! Te sosem mertél semmit sem ! Az ám, gyáva vagy kisapám ! De te Wenford, nem vagy beszari alak. Látom rajtad. Megtennéd nem ? - fordult Wenfordhoz Fun boy. Wenford agyán átfutott az addigi élete, a fontosabb dolgok, a rossz emlékek és a jó élmények. De több volt a rossz, felejthető egy éjszakás kalandok, érzelmi sivárság, drogos agonizálás, sötétség, kilátástalanság. És hirtelen nem talált benne semmi szépet, semmi érdekeset. Lehet, hogy ő nem is értékes ember ? Lehet, hogy itt sem kellene lennie az életben ? Eltelt két perc is, mire válaszolni tudott.
- Hát persze ! Miért is ne ? - és leugrott ő is a sínek mellé.