Undorító múlt

Durva tartalom +18!

- Monica Wenford...Az anyám...Kurva és narkós, nem volt éppen jó anya, tulajdonképpen sosem tekintettem rá anyaként, ő meg nem kezelt fiaként, mert ha egy percre is a fiának nézett volna, nem csinálta volna azokat a dolgokat...De kezdem az elején, hogy megértsd. Framlinghamben született és élt, az anyjával és az apjával, akinek folyamatos agresszivitása és alkoholizálása megnehezítette a család életét. Nagyanyám aztán már nem bírta ezt és öngyilkos lett, anyám csak tizenkét éves volt akkor. Nagyapám nevelte tovább anyámat, vagyis inkább csak verte. Anyám pedig a maga módján lázadt ez ellen. Csavargott és ivott. Tizennégy évesen kicsapták az iskolából, tizenöt évesen pedig teherbe esett egy környékbeli tizenkilenc éves sráctól. Megtartotta a gyereket és egy novemberi napon megszületett a nővérem Eileen...
- Van egy testvéred ? - csodálkozott el Chelsea.
- Van, de sosem láttam. Mivel anyám még maga is gyerek volt, a nagyapám meg egy alkoholista idióta, a ház amiben laktak, pedig nem volt alkalmas gyerek nevelésre, már a kórházból sem hozhatta haza. A srác jómódú szülei vették magukhoz a babát és vállalták a felnevelését. Anyámnak alá kellett írnia egy papírt, hogy örökre lemond minden szülői jogáról. Aztán a család szépen lelépett East Sussex-be...Elég szar, hogy nem ismerem a nővéremet, de lefogadom neki százszor jobb élet jutott a kőgazdag nagyszülei és az apja mellett...
- Sajnálom...- mondta Chelsea, Wenford megsimogatta a lány arcát, aztán folytatta.
- Anyám nem bírta az apja továbbra is durva viselkedését, ráadásul hiányzott neki a baba, legalábbis nekem így mesélte, ezért fogta magát és megpattant. Meg sem állt Londonig. Itt prostituáltként tengette napjait és találkozott egy akkor harmincnyolc éves Norman nevű pasassal. Egy ideig elég jól megvoltak, a fickó teherbe is ejtette anyámat. De aztán valamin össze balhéztak és ez a Norman nevű alak nyolc hónapos terhesen kirakta anyámat az utcára. Anyám nem tudott hova menni, nem volt pénze sem, így hát kénytelen volt haza térni a gyűlölt családi házba, az apjához Framlinghambe. Itt pedig minden olyan volt, mint mikor meglépett. Aztán megszülettem én, október harmadikán, nem sokkal anyám tizenhetedik születésnapja után. Anyám még mindig szerette az exét, ezért róla nevezett el engem is. Összesen ennyi maradt rám apámról, a keresztnevem...Sosem találkoztunk, de talán jobb is így, biztos ő is csak egy örök vesztes. Persze ismerve anyám múltját, a gyámügyisek engem is rögtön elvettek tőle és életem első tizennyolc hónapját a gyermek otthonban töltöttem. Majd váratlanul megjelent anyám és éppen akkor jobb periódusában volt az életének, már nem lakott nagyapámnál, volt egy állása és pasija is, így hát megkapta a felügyeleti jogot felettem. Gyanítom, csak az utánam járó pótlékok miatt vett magához, de innentől kezdődött el a rémálom. Folyton költöztünk, egyenes arányban azzal, ahogy anyám váltogatta a szeretőit. Laktunk Newmarketben, Edingburghban, Bristolban, Manchesterben, Harlech-ben és Readingben. Legalábbis én ennyire emlékszem. Meg arra, hogy sosem volt biztos, stabil hátterem, anyám nem figyelt rám, nem tanult velem leckét, nem játszottunk együtt, nagy ívben köpött arra, mikor mi a jó nekem. Körülbelül tizenhárom éves voltam, mikor inni kezdtem és a ragasztó szipuzásra is egész fiatalon szoktam rá. Kellett, mert egy idő után az alkohol már nem nagyon tudott feldobni és folyton nagy lelki megrázkódtatásokon mentem keresztül. Talán tizennégy éves múltam, mikor anyám megkínált Váliummal, morfiummal és hasonló dolgokkal, amiket egy kórházban dolgozó pasijától szerzett. Bejött a dolog és hamar rá is kaptam. Aztán jött a heroin és többé semmi sem érdekelt. Nem volt élet célom, csak úgy voltam, az iskolát rég ott hagytam, munkát nem tudtam szerezni és nem láttam értelmét józannak maradni. Anyám egy kivénhedt kurva volt, ezzel kereste meg a kábszerre valót, és egy este az ágyába hívott...
Wenford tekintete elsötétült, szinte látta maga előtt a jelenetet. A gyomra émelyegni kezdett. Chelsea-ra is döbbenetesen hatott amit hallott.
- Ugye nem...- dadogta sápadtan és megszorította Wenford kezét.
- Teljesen be volt állva és kéjesen visítozott. Még most is hallom, ahogy megkérdezi: kellek neked Norman ? Én akkor nemet mondtam. Ezek után újabb őrült és kábult éjszakák jöttek, anyám jól tudta, mivel lehet engem sakkban tartani. Szexért adta a heroint, meg ami kellett és én hamarosan elfoglaltam a kuncsaftok után az ágyát...Undorodtam magamtól, anyámtól, de kellett a szer, amiért bármit megtettem volna. És mikor dugtam, már amikor össze jött, sosem voltam észnél, akkor heroin volt a vérem. Igen, az anyám kihasznált szexuálisan, de akkor én nem így fogtam fel ! Eleinte semmit nem jelentett az egész, megszokásból csináltam és a kábítószerért. Aztán kipróbáltam másokkal is a szexet és már éreztem a nemi vágyat és hogy ez talán nem is olyan, mint mikor anyámmal vagyunk a lepukkant, koszos bérlakásunkban, mert az maga a földi pokol, az kényszer, az harc magammal, hogy droghoz jussak. Közben elszállt velem a valóság és egyre több heroin kellett, hogy egyáltalán létezni tudjak. Nem ismertem a mértéket és meg is lett az eredménye, túladagolás. Félholtan szedtek össze az aluljáróban. Öt hónapot húztam le egy rohadt kórházban, elvonó kúrán, ami egy kínszenvedés volt. Nem tudom leírni azt a fájdalmat, amit akkor éreztem az elvonási tünetektől, de máig a csontomig hatol, ha csak rá gondolok. És emlékszem, hogyan fetrengtem izzadtan a padlón, fuldokoltam a saját nyálamban és ordítottam zokogva, hogy öljön már meg valaki, mert ezt nem fogom kibírni...Iszonyú volt. Azt hittem belehalok. De megmaradtam és tiszta lettem mikor kijöttem onnan. Alig tizenhat évesen...Anyám egyszer sem látogatott meg, míg én kórházban voltam, felszedett egy pénzes vén fószert és azzal kavart. Úgy döntöttem, nem maradok vele tovább, mert ha így teszek, a biztos halál vár. Anyám nem lepődött meg, mikor bejelentettem neki, hogy lelépek. A kezembe nyomott egy adag Váliumot és röhögve ennyit mondott: hát menjél fiam ! És csak néztem rá, kezemben a cuccal, amit kidobhattam volna, de nem tettem. Zsebre vágtam, majd minden cél nélkül neki indultam a nagyvilágnak és azóta nem láttam az anyámat. Idővel a narkó és az ital újra az életem része lett és ültem börtönben is, voltam ismételt drogelvonón és felszedtem mindenféle kurvákat. Tulajdonképpen az egész életemet elbasztam. És szép lassan rájöttem, hogy magányos vagyok, talán nincsenek is igazi barátaim, mert amíg kábítóztam, az anyag, meg a pia volt a legjobb barátom és nem kellett semmi más. És ezek megölik a szeretetet...
- Ez borzasztó, tényleg az, nem találok szavakat...- csóválta a fejét könnyek között Chelsea, majd váratlanul átölelte Wenfordot.
- Olyan rohadtul szégyellem magam...- mondta halkan Wenford és a sírás őt is megkörnyékezte, de ugyanakkor felszabadító volt elárulni ezt a nehéz titkát, ami éveket át kínozta.
Chelsea nagy szemekkel nézett rá, majd szelíden megcsóválta a fejét.
- Te ? De te erről nem tehetsz, fiatal voltál és függő. Az anyádnak kellene magát szégyellnie...
- Azok az idők voltak a legmélyebb pontok az életemben. És bár gyakran iszok, füvezek és veszek be ezt-azt, most még nem vagyok heroinista, most még le tudok állni, ha akarok...- bólintott Wenford. 
Chelsea bíztatóan elmosolyodott.
- Ne félj ! Mostantól minden más lesz...- és ujjait végig húzta Wenford alkarján.
Wenfordot kirázta a hideg a lány finom érintésétől, de a kétség még mindig ott bújkált benne, tényleg tudná szeretni őt Chelsea ? Ez olyan abszurd...
- Ugye nem szánalomból csinálod az egészet ? Mert megérteném, ha ezután a gyomor forgató történet után meggondolnád magad...
Chelsea a fiú szájára tette a tenyerét.
- Ilyet kérlek ne mondj többet ! Én hiszek benned. Minden új nap egy új alkalom a megváltozásra. És te egy jó ember vagy Norman Wenford...
- Köszönöm Chelsea...És azt is, hogy meghallgattál...
Wenford igazán elérzékenyült, még soha senki nem mondta neki és ő sem gondolta magáról ezt. Mindig is egy szemét, lepattant drogosnak képzelte magát, egy ócska, semmit nem érő fickónak, aki menthetetlenül halad a végzetébe és akire nem ragyog a boldogság szikrája sem. De a kurva életbe, mi van, ha egyszer nem ezt gondolja magáról ? Mi van, ha most elhiszi Chelsea szavait ? És mi van, ha megpróbál utat törni a jobb élet felé ?

Történetek a sötét éjszakában

Nagy sokára kapott csak választ.
- Ő a vőlegényem volt. Irwine Smith-nek hívták. Meghalt...
- Nagyon szeretted ? - kérdezte Wenford, de legszívesebben visszavonta volna ezt a nevetséges kérdést, hiszen a lakás minden szegletét a fiú képei díszítették.
- Most is szeretem ! - vágta rá gondolkodás nélkül Chelsea és szomorúság bújkált az arcán.
Wenfordot tovább kínozta a kíváncsiság, tudta hogy túl lő a célon, de ismét kérdezett.
- Ez olyan érthetetlen, mi történt vele ? Hogyan halt meg ?
- Muszáj ezt ? - nézett fel kétségbe esetten Chelsea és könnybe lábadtak a szemei. Látszott rajta, hogy mindjárt elsírja magát. Wenford válasz helyett megölelte.
- Természetesen nem ! Egy bunkó vagyok, ne mondj semmit, hagyjuk...- suttogta a lánynak, aki viszont finoman kibontakozott a karjai közül és megszólalt.
- Rendben, ha tudni akarod, autóbalesetben halt meg. A gerince tört el, szörnyet halt...
- Istenem ! - csóválta a fejét Wenford.
Chelsea pedig folytatta.
- A főiskolán ismerkedtünk meg, igazi diák szerelem volt a miénk. Még suliba jártunk, mikor össze költöztünk. Itt, ebben a lakásban éltünk. Irw nagyon becsületes, tisztességes fiú volt, az iskola mellett dolgozott, hogy ne legyenek anyagi gondjaink. A főiskola elvégzése után eljegyeztük egymást és boldogan éltünk. Mindenünk megvolt. Éreztem, hogy igazán szeretett engem. Úgy volt, hogy hamarosan össze házasodunk. Aztán elköltözünk egy jó hírű kertvárosi környékre, gyerekeket is terveztünk. De közbe jött az a bizonyos végzetes este...Irwine aznap vette meg az autóját. Egy fekete Audit a használt autó telepről. Évek óta egy kocsira spórolt és akkor végre teljesült az álma. Én is akkortájt kezdtem el az autó vezető tanfolyamot. Itthon ünnepeltük meg Irw új járgányát, iszogattunk, aztán rávett hogy próbáljuk ki a kocsit. Ittasan, vadul száguldoztunk a sötét utakon és nem vettük észre a szalag korlátot. Beleütköztünk, majd a kocsi vissza csapódott és az oldalára fordult...
Chelsea megállt a mesélésben. A hangja elcsuklott. Wenford ismét magához ölelte, erősebben mint az előbb. 
- Nem kell végig mondanod, ha nem akarod...- mondta, de Chelsea megrázta a fejét és szipogva megszólalt.
- Szóval a kórházban tértem magamhoz, ott tudtam meg, mi is történt velünk. Irw halála sokkolt, napokig csak sírtam, hiába jöttek a barátaim, a szüleim, nem akartam látni senkit, nem akartam beszélni egyikőjükkel sem. Aztán jött a rémálom további része, a téboly. Az egyik lábam teljesen szétroncsolódott a baleset következtében. Izmok, idegek, csontok...minden...Kétséges volt, tudok e egyáltalán járni. De az orvosok mindent megtettek. Négy és fél hónap kórházi kezelés, gyógytornák, terápiák után jöttem ki a kórházból. A járásom persze azóta sem a régi, de hálát adok az égnek, hogy ennyivel megúsztam. Lehetett volna rosszabb is...Úgy mint Irwnek...Azóta nem bírom rávenni magamat, hogy ismét a volán mögé üljek. Irw halála óta egyedül lakom itt és próbálom felejteni a múltat, feldolgozni ezeket a sebeket, még ha nagyon nehéz is. Tudom, hogy előbb utóbb túl kell lépnem a régi dolgokon, mert Irwine sem akarná, hogy magamba fordulva örökké őt gyászoljam...Hát ez van Wenford. Ez az én élettörténetem. Most már mindent tudsz azt hiszem...- sóhajtott fel Chelsea. Wenford megsimította a lány vállát, a szíve fájdalmasan ugrott össze ettől a szomorú történettől, de egyúttal felrémlett a saját maga borzalmas eddigi élete és úgy érezte, talán ha elmondja valakinek, könnyedebb lesz utána.
- Akarod, hogy én is meséljek ? - nézett a lányra, aki szaporán bólogatott.
- Persze, de csak ha tényleg szeretnél...
- Igen, azt hiszem...Bár hozzá teszem, elég durva lesz, sőt szerintem ez lesz a gusztustalanabb sztori amit valaha hallottál...
- Miért mondod ezt ? - könyökölt fel a párnán Chelsea.
- Mindjárt megtudod, így még nem mondtam el senkinek sem, mert egyáltalán nem vagyok rá büszke, sőt iszonyúan szégyellem...
- Te jó ég, megijesztesz...- pislogott Wenfordra rémülten Chelsea.
- Nem akarlak megijeszteni és arra kérlek ne ítélj el majd amiatt, amit mondok. Akármilyen szörnyű is, Istenre esküszöm, a színtiszta igazság lesz, amit hallani fogsz...- sóhajtott mélyet Wenford és szemeit a plafonra szegezve belekezdett a saját történetébe.

Egymásra találni

Trágár beszéd, szex jelenet féleség...

Wenford úgy érezte, övé most a pillanat, amit meg kell ragadnia. Lassan hajolt Chelsea felé és óvatosan megcsókolta. Igyekezett gyengéd lenni, nyelvét finoman csúsztatta be Chelsea szájába. Csók közben lágyan simogatta a lány combjait. Közben hallotta az autórádiót és Rat vihogását.
- Wenford ! Te azt mondtad, nincs is barátnőd ! Hazudtál nekünk, te kutya !
De Wenford nem törődött Rat idétlenkedésével, nem érdekelte semmi és senki Chelsea-n kívül. Vagy tíz percig csókolóztak és kezdtek megfeledkezni a külvilágról.  Wenfordban feltört a régen érzett vágy, sokkal jobban mint Susynál. Szerette volna az egész világot átölelni boldogságában, hiszen elérte amit akart. Chelsea is hasonlóképpen érez, mint ő és együtt lehetnek, közös, új életet kezdhetnek. A csóknak mintha sosem akart volna vége szakadni, de Wenford hirtelen rádöbbent, hogy Rat rontja az összhatást. Rá már itt semmi szükség nincsen. Elhajolt a lánytól és amint levegőhöz jutott Rathoz fordult, aki a vezető ülésben elterpeszkedve nyomta a gázt és vezette új környékre a kocsit.
- Rat, állítsd le az autót ! - lihegte Wenford. 
Egy kihalt területen haladtak át éppen. 
- Mi van ? - kérdezett vissza Rat.
- Állítsd le az autót ! - ismételte el az előbbit Wenford.
- De miért ? Mi a gond ? - érdeklődött Rat.
- Semmi, csak állj meg ! - parancsolta Wenford.
- Ahogy akarod...- ezzel Rat megállította a járművet. Hirtelen csend lett, mikor a motor elhallgatott, csak a rádió szólt még mindig, de Rat azt is kikapcsolta és kérdőn nézett Wenfordra.
- Na, most mi a fasz van ? - kérdezte türelmetlenül.
Wenford Chelsea-ra pillantott, aki szintén nem értette az előbbi közjátékot.
- Az, hogy most szépen kiszállsz innen és elmész sétálni ! - közölte Wenford.
Rat felnevetett.
- Jó vicc ! 
- Komolyan mondtam. Kopj le ! - mordult rá Wenford.
- Te begolyóztál ?! Most ? Az éjszaka közepén ? Azt sem tudom hol vagyok ! - fintorgott Rat. De Wenford nem akarta húzni az időt, idegesen rárivallt a fiúra.
- Szállj ki és tűnj el, nem érted ? Tegyél egy kört, keress egy kocsmát, mit tudom én...
Rat azonban nem volt hajlandó kiszállni.
- Haver ! Elhiszem, hogy dughatnékod van, meg hogy beújítottál egy csajt ! Gratulálok, meg minden, de nem szállok ki itt, ugye érted ? - tárta szét nyugodtan a kezét. Wenford azonban hajthatatlan volt és Rat idióta makacssága idegesítette. Meg akart szabadulni tőle, méghozzá gyorsan. Elborult az agya, de nagyon.
- Rat ! Faszomat a szádba ! Szállj ki, mert szétverem azt a kurva fejedet ! - csattant fel ellentmondást nem tűrően. Rat kissé megilletődött a váratlan hangulat váltástól, de nem szólt semmit, csak megszeppenve pislogott. Wenford a zsebébe túrt és egy kis pénzt nyomott Rat kezébe.
- Na tessék, ez elég lesz egy sörre, vagy kettőre...
De Ratot nem győzte meg túlzottan.
- De utálom, mikor ilyen vagy, te köcsög ! Többet nem segítek neked ! Rendben, haza megyek, te meg vidd haza egyedül a kocsit. Remélem összetöröd, na jó mulatást ! - morgolódott és sértődötten kikászálódott a járműből. Még az ajtót is hangosan csapta be maga után. Wenford megkönnyebbült, amint látta Ratot egyre távolodni a környékről.
- Azért nem kellett volna szegény így kirúgni...- jegyezte meg Chelsea.
- Rat egy tökös fazon, haza talál hidd el ! - legyintett Wenford, majd Chelsea szemébe nézett. Látta ott csillogni a saját vágyakozó képmását és hogy a lány is azt a vágyat érezte, amit ő.Mosolyogva ölelte át és újra csókolózni kezdtek. Wenford szinte alig vette észre és már lekerültek róluk a ruhák. Chelsea ott feküdt alatta és gyönyörű volt. Olyan szép, amilyet még sohasem látott életében. Wenford üveges szemekkel nézte percekig és a sírás szorongatta a torkát. Újabb csókok, simogatások következtek, miközben Wenford óvatosan Chelsea-ba hatolt. Igyekezett olyan figyelmes lenni, amilyen csak tud és közben végig a lány arcát bámulta. Nem, ez nem egy egyszerű szexelés volt, mint Susyval. Ez annál sokkal több volt. Szenvedélyes, szikrázó. És forróbb bármilyen tűznél. Miután elért a csúcsra, percekig csak némán zihálva feküdt a lány mellett.
- Nem is tudom, mikor éreztem így utoljára. Lehet, hogy sohasem...Lehet, hogy kurva huszonkét éves koromban kellett rájönnöm, hogy ez ilyen is lehet...- suttogta meghatottan, mire Chelsea édesen felnevetett. Csak feküdtek egymás mellett az autó hátsó ülésén, a ruháikkal betakarózva, majd miután fázni kezdtek, felöltöztek és szavak nélkül ültek a saját gondolataikba mélyedve. Volt min gondolkodnia Wenfordnak is. Fel volt dúlva, boldogsággal keveredett hitetlenség kavargott benne. Hogy egy olyan csaj, mint Chelsea leáll vele és neki adja magát ?! Alig hitte el, hogy ez megesett. 
Mivel Rat elment, neki kellett haza vezetni a kocsit, kicsit aggódott is, nehogy lekapcsolják őket a rendőrök, de végül épségben hazakeveredtek. Amint beléptek Chelsea kis lakásába, máris kiéhezve vetették egymásra magukat és megismételték amit nem rég az autóban csináltak. Ismét csak csodálatos volt, vagy ha lehet még jobb mint a legelső. Már régen elmúlt éjfél is, de Wenford és Chelsea még mindig nem aludtak. Feküdtek a szétdúlt ágyon, Chelsea szobájában. A lány Wenford mellére hajtotta a fejét és álmodozva simogatta az ott lévő halványbarna szőrt. Nem beszéltek nagyon sokáig, csak hallgatták egymás szapora lélegzetvételét. De Wenford a kíváncsiság lázában égett, mindent meg akart tudni Chelsea-ról. A múltját, jelenét és a jövőjét. Nem akart bunkónak tűnni, de csak kínozta egy kérdés, amit igyekezett elfojtani magában, de végül kinyögte.
- Figyelj, Chelsea, ki az a srác, akinek a képe a falakon van ? 

Lehetnénk te és én...

- Tehát ő a főbérlőm Chelsea Cooper, ő pedig itt egyik haverom, Rat. - mutatta be egymásnak őket Wenford. Rövid szia és hello köszönések hallatszottak, de a nagy beszélgetés elmaradt. Rat és Chelsea csak nézték egymást és nem tudtak mit mondani a másiknak. Aztán Rat beült a kocsiba és rövid ideig túráztatta a motort. Chelsea és Wenford míg vártak, beszélgettek.
- Tudod, hogy irtóra hálás vagyok neked. Köszi Wenford. - hálálkodott Chelsea.
- Ugyan már ! Nem kell...Én tartozom hálával. Hogy megpróbálod megmutatni, milyen is a józan élet. De egyszer kipróbálom, esküszöm. - mondta Wenford és hirtelen, maga sem tudja mi okból, de megfogta Chelsea kezét.
- Komolyan ? - kérdezett vissza a lány.
- Komolyan. - vágta rá Wenford anélkül, hogy végig gondolta volna. 
- Nem bánod meg. - suttogta Chelsea és a szemei furcsán ragyogtak. Mintha lázas lenne. Wenford is lázba jött, ahogy a lány gyengéden szorította a kezét. Felvillanyozódott és lelkes lett. Valami fontosat kellett volna most mondani, vagy tenni ! Olyat, amiről Chelsea azonnal tudná, hogy mi a helyzet. Mert hát helyzet az volt... Méghozzá nem is akármilyen...A felismerés villámcsapásként érte Wenfordot és talán tudat alatt mindig is sejtette, csak nem gondolt jobban bele. De most már megfogalmazódott benne, mi is ez az egész. A lehetőség...egy rendes élet alapja, mindvégig ott volt előtte, ott élt vele egy lakásban, ő barom meg észre sem vette.
Igen, a francba ! Szerelmes lett Chelsea-ba ! Mégpedig végérvényesen és vissza vonhatatlanul ! Most pedig ezer fokon égett a szíve és szárnyalt belülről. Micsoda nagy dolog, sosem gondolta volna, hogy a drogon kívül érezhet még erős szeretetet bármi, vagy bárki iránt. Ezzel meglepte önmagát is.
Chelsea viszont láthatóan megijedt a saját érzelmeitől. Zavarba jött és kitépte kezét Wenford szorításából. Wenford értetlenül bámult rá, válaszra várva, de Chelsea elfordította a fejét. Wenford pánikba esett, elborította a kétségbe esés és a melegség. Kiverte a víz. Cselekednie kell, ezt diktálta magának. Chelsea addigra már az autó elé sétált és figyelmesen nézte, mit csinál Rat a kocsiban.
Wenford gyorsan mellé lépett és a lány vállára rakta a kezét.
- Igazad van Chelsea. Biztos nem fogom megbánni. - mondta halkan és mosolyogva, majd maga felé fordította a lányt és szájon csókolta. Chelsea ledöbbent és éppen szólni akart valamit, de Rat kiordított a kocsiból.
- Lehet beszállni ! 
Chelsea még mindig csodálkozva állt és csak bámulta Wenfordot.
- Hát akkor...menjünk...- dadogta és beszállt. Wenford követte és az autó hamarosan kigördült a garázsból.
- Merre menjünk ? - nézett rájuk Rat a vissza pillantó tükörből. Wenford és Chelsea csak a vállukat vonogatták a hátsó ülésen. Nem igazán érdekelte őket, merre megy velük az autó. Chelsea-t sokkolta az előbbi esemény, de Wenford sem tudott igazán figyelni. Az agyában kavarogtak az események és az érzelmek. Chelsea-t figyelte, de a lány az ablakon bámult kifele. A haja kócos volt, az arca piros, kopottas kék farmernadrágja és zöld kötött pulóvere igazán jól áll rajta. Formás alakja volt és egyáltalán nem tűnt fel a kis fogyatékossága. Wenford megállapította, bitang jó nő és a gyomra szorítani kezdett izgalmában.
- Hé, éltek még ? - mordult rájuk Rat, miután nem kapott választ a kérdésére.
- Menj csak egyenesen... - válaszolta szórakozottan Wenford, majd közelebb húzódott Chelsea-hoz.
- Haragszol rám mi ? - kérdezte szomorúan.
- Nem...Norman...azt hiszem nem...- felelte Chelsea.
Wenford grimaszolt.
- Nemár...Norman ? - vigyorodott el.
- Miért szólítsalak Wenfordnak, az olyan hivatalos ? Szívesen hívnálak a kereszt neveden. - mondta szelíden Chelsea.
- Mindenki úgy hív hogy Wenford, amióta az eszemet tudom. Azt hiszem, a Normanre nem is hallgatnék...- poénkodott Wenford.
Chelsea bólintott.
- Legyen ahogy akarod ! Akkor ezentúl is így hívlak. 
- Oké, az úgy jó is lesz. - helyeselt Wenford és látta, hogy Chelsea is mosolyog.
Aztán hallgattak, csak az autó motorjának zúgása és az autórádióból áramló zene hallatszott. Végül Wenford legyőzte a saját bátortalanságát, össze szedte magát, vett egy nagy levegőt és ismét megszólalt.
- Kérdezhetek valamit ? - érdeklődött.
- Nyugodtan. - felelte Chelsea és az elsuhanó utcákat bámulta.
- Tetszem neked, akár csak egy kicsit is ? - kérdezte Wenford és csodálkozva tapasztalta, hogy a hangja remeg. Szerencsére Rat nem hallotta a párbeszédet a hangosan ordító rádiótól. Chelsea elpirult.
- Ez most komolyan kérdezted ? - nevetett fel zavartan.
- Hát persze hogy komolyan ! - bólogatott hevesen Wenford.
- Istenem...- sóhajtott fel Chelsea.
- Kérlek őszintén felelj ! Akkor is ha...
- Azt hiszem...igen...Tetszel nekem Wenford...- vágott Wenford szavába Chelsea. Wenford úgy érezte, mázsás súlytól szabadult meg a görcs a gyomrában engedni kezdett. Izzadt tenyerét nadrágjába törölte.
- Ez kurvajó...- fújta ki a levegőt, majd igyekezett értelmesen megfogalmazni amit érez.
- Izé...Tudod...Nehéz ezt elmondani, de te is tetszel nekem. Az utóbbi időkben elég sokat agyaltam, hogy kellene nekem valaki, aki segít, aki velem örül, velem sír, szóval egy társ a mindennapokra. Mi lenne, ha megpróbálnánk együtt. Mi ketten. Tudod, mire gondolok...- Wenford össze vissza dadogott és érezte, hogy pulzusa és vérnyomása az egekben. De amit mondott, igaz volt. Hirtelen tört rá a felismerés, de élet mentő lehet, ha kihúzza őt abból a mocsárból, amibe süllyedt a drogok által. Társra vágyik, igazi partnerre és nem a Susy Andrews fajtájúak közül akar választani. Chelsea bejön neki, akárki akármit is mond vagy gondol, de bele szeretett ebbe a lányba. Nem tudta mikortól érez így, talán mikor meglátta hálóingben, vagy mikor megfogta a kezét. De az is lehet, hogy már az első másodperctől így érzett iránta. Kitudja...Kérdőn nézett Chelsea-ra, aki fél szemmel a tájat nézte, ahol elhaladtak. Már kint voltak a városból. Aztán hirtelen megszólalt.
- Tudod, nagyon örülök neki, hogy te mondtad el, megkönnyítetted a helyzetemet. Napok óta más sem jár a fejemben. Hogyan adjam a tudtára, hogy annak ellenére ahogy él, vonzódom hozzá és szeretném ha velem lenne ?! Igen Wenford, én is szeretném veled megpróbálni, de vannak kétségeim...A narkó, meg a pia. Ha velem akarsz lenni, ezeket el kell hagynod...
Wenford erős szívdobogást kapott a lány kijelentésétől.
- Persze ! Te érted bármit...- ígérte. Chelsea hamiskásan mosolygott, talán még ő sem hitte el, amit a fiú igért neki.

Volán mögött

- Képzeld, mégis csak megérte lekörmölnöm azt a rengeteg önéletrajzot, mert egyik helyről vissza hívtak és azt mondták alkalmaznának ! - fogadta Wenfordot az ajtóban állva. 
- Hát ez fantasztikus ! - mondta Wenford és őszintén örült Chelsea sikerének. Bár elég pocsék hangulata volt, később rá is átragadt a lány lelkesedése.
- Meg kellene ünnepelnünk...- jegyezte meg később.
- Jó ötlet, nagy kedvem lenne most például, egy esti kocsikázáshoz. - bólogatott Chelsea, amint a konyhában ültek és a rádióból szóló halk zene mellett beszélgettek egy-egy üveg olcsó sört iszogatva. Persze Wenford az ital nagy részét percek alatt megitta. Este volt és már rátört az alkohol hiány.
- Csúcs...- helyeselt.
- Csakhogy van egy probléma...- komolyodott el Chelsea.
- Nincs autód mi ? - könyökölt az asztalra Wenford, miközben a sörösüvegét bámulta.
- Autóm az van, csak még a jogosítványom nincs meg. - mondta halkan Chelsea.
- Micsoda ? Van autód ? - nézett fel Wenford hirtelen és kíváncsi lett. Nem gondolta volna, hogy Chelsea kocsival rendelkezik, mindig csak gyalogosan látta és eddig egy szóval nem említette, hogy volna bármilyen járműve.
Chelsea a kulcsai között kutatott, majd Wenfordhoz fordult.
- Gyere és nézd meg, lent áll a garázsban ! 
- Oké. - ugrott fel Wenford és követte a lányt.
Még sosem járt a garázsban. Sötét volt és poros, mintha évek óta nem jártak volna ott. Chelsea feloltotta a villanyt. Az autó fekete ponyvával letakarva ott állt a garázs közepén. Chelsea felhajtotta a ponyvát. Nehéz por szállt mindenfelé. Sötét zöld színű Ford lapult a ponyva alatt.
- Kurvajó autó. - ámult el Wenford.
- Ugye ? Az apámtól kaptam nemrég. Azt hitte hamarosan megtanulok vezetni és használni fogom, de az a helyzet hogy még nem sikerült megtennem a vizsgát...
- Nem volt rá időd, vagy pénzed ? - kíváncsiskodott Wenford.
Chelsea zavarba jött.
- Időm az lenne, hiszen nem dolgoztam eddig, de a pénzzel hadilábon állok és még van pár érv ami a vezetés ellen szól...
- Mégis mi az a pár érv ? - pillantott a lányra Wenford.
- Hagyjuk, ez bonyolult ! - legyintett Chelsea, jelezve hogy egyáltalán nem akar beszélni az ügyről.
Wenford beült a volán mögé. Figyelmesen vizsgálgatta az autót. 
- Minden oké, a tank is tele .Semmi akadálya annak, hogy autózzunk ! - jelentette ki, mint valami szakértő.
- De jó ! - lelkesedett Chelsea.
- Viszont azt hiszem, keresnem kell egy sofőrt, én már ittam és te sem akarod hogy a zsaruk lekapcsoljanak, vagy hogy a szép autód totálkáros legyen...- szállt ki a járműből Wenford és maga is csodálkozott, hogy ezeket a szavakat ő mondta. Régen egyáltalán nem érdekelte mennyi sör után ül be vezetni.
- Én nem tudok senkit...- bizonytalanodott el Chelsea.
- Akkor kerítek én ! - vállalkozott Wenford.
- Ne fáradj, majd máskor kocsikázunk. - mentegetőzött Chelsea, de Wenford leszerelte.
- A faszba hagyom ! Ennyit megérdemelsz, ha már találtál munkát és én is megérdemlem azt hiszem ! Rögtön itt vagyok ! - ígérte Wenford és akaratlanul is elmosolyodott. A lány is mosolyogni kezdett és Wenford ismét érezte a vibrálást kettőjük között. Alig bírta ott hagyni Chelsea-t. Újra melegség járta át a testét. Te jó ég, mi ez - kérdezte magától, miközben sietősen haladt a sötét utcákon. Először nem is tudta kihez menjen, de végül is úgy döntött felkeresi Ratot. Róla tudta, hogy szívesen segít és elég nagy autóbolond, nyilván a jogsija is megvan. Nem járt még a fiú lakásán, de tudta hol lakik. Lihegve megállt a négyemeletes lakóház előtt és kis kavicsokkal a második emeleti ablakot kezdte dobálgatni. Vagy háromszor el kellett ismételnie a műveletet, mire Rat kijött az erkélyre. Bambán nézett és szóhoz sem jutott.
- Izé..Szia ! - nyögte ki végül.
- Hello, Rat ! Kapj fel valami cuccot és gyere velem. - tért a tárgyra Wenford.
- Minek ? - kérdezte Rat.
- Ne kérdezgess, csak gyere. Tudsz autót vezetni ugye ? - érdeklődött Wenford.
Rat nem is tudta mihez kezdjen zavarában. Nem számított látogatóra. Piszkos póló volt rajta, meg melegítő nadrág. A kezében cigi.
- Tudok. - felelte kurtán és nem túl lelkesen.
- Remek, na szedd össze magad és indulás ! - adta ki a parancsot Wenford. Rat nem volt oda az ötletért, nem mondta, de lerítt róla, hogy az estét máshogy tervezte és nincs kedve az egészhez. A Wenford albérlete felé vezető utat futva tették meg. 
- Látod, ezt nem bírom benned Wenford, hogy ha veled vagyok, mindig futnom kell ! - fakadt ki Rat.
Chelsea a garázsban várta őket, mikor megérkeztek.
- Chelsea ! Jó hírem van ! Találtam sofőrt. - rontott be az ajtón vidáman Wenford és Ratra mutatott, aki olyan nesztelenül simult be az ajtón mint egy macska.