- Monica Wenford...Az anyám...Kurva és narkós, nem volt éppen jó anya, tulajdonképpen sosem tekintettem rá anyaként, ő meg nem kezelt fiaként, mert ha egy percre is a fiának nézett volna, nem csinálta volna azokat a dolgokat...De kezdem az elején, hogy megértsd. Framlinghamben született és élt, az anyjával és az apjával, akinek folyamatos agresszivitása és alkoholizálása megnehezítette a család életét. Nagyanyám aztán már nem bírta ezt és öngyilkos lett, anyám csak tizenkét éves volt akkor. Nagyapám nevelte tovább anyámat, vagyis inkább csak verte. Anyám pedig a maga módján lázadt ez ellen. Csavargott és ivott. Tizennégy évesen kicsapták az iskolából, tizenöt évesen pedig teherbe esett egy környékbeli tizenkilenc éves sráctól. Megtartotta a gyereket és egy novemberi napon megszületett a nővérem Eileen...
- Van egy testvéred ? - csodálkozott el Chelsea.
- Van, de sosem láttam. Mivel anyám még maga is gyerek volt, a nagyapám meg egy alkoholista idióta, a ház amiben laktak, pedig nem volt alkalmas gyerek nevelésre, már a kórházból sem hozhatta haza. A srác jómódú szülei vették magukhoz a babát és vállalták a felnevelését. Anyámnak alá kellett írnia egy papírt, hogy örökre lemond minden szülői jogáról. Aztán a család szépen lelépett East Sussex-be...Elég szar, hogy nem ismerem a nővéremet, de lefogadom neki százszor jobb élet jutott a kőgazdag nagyszülei és az apja mellett...
- Sajnálom...- mondta Chelsea, Wenford megsimogatta a lány arcát, aztán folytatta.
- Anyám nem bírta az apja továbbra is durva viselkedését, ráadásul hiányzott neki a baba, legalábbis nekem így mesélte, ezért fogta magát és megpattant. Meg sem állt Londonig. Itt prostituáltként tengette napjait és találkozott egy akkor harmincnyolc éves Norman nevű pasassal. Egy ideig elég jól megvoltak, a fickó teherbe is ejtette anyámat. De aztán valamin össze balhéztak és ez a Norman nevű alak nyolc hónapos terhesen kirakta anyámat az utcára. Anyám nem tudott hova menni, nem volt pénze sem, így hát kénytelen volt haza térni a gyűlölt családi házba, az apjához Framlinghambe. Itt pedig minden olyan volt, mint mikor meglépett. Aztán megszülettem én, október harmadikán, nem sokkal anyám tizenhetedik születésnapja után. Anyám még mindig szerette az exét, ezért róla nevezett el engem is. Összesen ennyi maradt rám apámról, a keresztnevem...Sosem találkoztunk, de talán jobb is így, biztos ő is csak egy örök vesztes. Persze ismerve anyám múltját, a gyámügyisek engem is rögtön elvettek tőle és életem első tizennyolc hónapját a gyermek otthonban töltöttem. Majd váratlanul megjelent anyám és éppen akkor jobb periódusában volt az életének, már nem lakott nagyapámnál, volt egy állása és pasija is, így hát megkapta a felügyeleti jogot felettem. Gyanítom, csak az utánam járó pótlékok miatt vett magához, de innentől kezdődött el a rémálom. Folyton költöztünk, egyenes arányban azzal, ahogy anyám váltogatta a szeretőit. Laktunk Newmarketben, Edingburghban, Bristolban, Manchesterben, Harlech-ben és Readingben. Legalábbis én ennyire emlékszem. Meg arra, hogy sosem volt biztos, stabil hátterem, anyám nem figyelt rám, nem tanult velem leckét, nem játszottunk együtt, nagy ívben köpött arra, mikor mi a jó nekem. Körülbelül tizenhárom éves voltam, mikor inni kezdtem és a ragasztó szipuzásra is egész fiatalon szoktam rá. Kellett, mert egy idő után az alkohol már nem nagyon tudott feldobni és folyton nagy lelki megrázkódtatásokon mentem keresztül. Talán tizennégy éves múltam, mikor anyám megkínált Váliummal, morfiummal és hasonló dolgokkal, amiket egy kórházban dolgozó pasijától szerzett. Bejött a dolog és hamar rá is kaptam. Aztán jött a heroin és többé semmi sem érdekelt. Nem volt élet célom, csak úgy voltam, az iskolát rég ott hagytam, munkát nem tudtam szerezni és nem láttam értelmét józannak maradni. Anyám egy kivénhedt kurva volt, ezzel kereste meg a kábszerre valót, és egy este az ágyába hívott...
Wenford tekintete elsötétült, szinte látta maga előtt a jelenetet. A gyomra émelyegni kezdett. Chelsea-ra is döbbenetesen hatott amit hallott.
- Ugye nem...- dadogta sápadtan és megszorította Wenford kezét.
- Teljesen be volt állva és kéjesen visítozott. Még most is hallom, ahogy megkérdezi: kellek neked Norman ? Én akkor nemet mondtam. Ezek után újabb őrült és kábult éjszakák jöttek, anyám jól tudta, mivel lehet engem sakkban tartani. Szexért adta a heroint, meg ami kellett és én hamarosan elfoglaltam a kuncsaftok után az ágyát...Undorodtam magamtól, anyámtól, de kellett a szer, amiért bármit megtettem volna. És mikor dugtam, már amikor össze jött, sosem voltam észnél, akkor heroin volt a vérem. Igen, az anyám kihasznált szexuálisan, de akkor én nem így fogtam fel ! Eleinte semmit nem jelentett az egész, megszokásból csináltam és a kábítószerért. Aztán kipróbáltam másokkal is a szexet és már éreztem a nemi vágyat és hogy ez talán nem is olyan, mint mikor anyámmal vagyunk a lepukkant, koszos bérlakásunkban, mert az maga a földi pokol, az kényszer, az harc magammal, hogy droghoz jussak. Közben elszállt velem a valóság és egyre több heroin kellett, hogy egyáltalán létezni tudjak. Nem ismertem a mértéket és meg is lett az eredménye, túladagolás. Félholtan szedtek össze az aluljáróban. Öt hónapot húztam le egy rohadt kórházban, elvonó kúrán, ami egy kínszenvedés volt. Nem tudom leírni azt a fájdalmat, amit akkor éreztem az elvonási tünetektől, de máig a csontomig hatol, ha csak rá gondolok. És emlékszem, hogyan fetrengtem izzadtan a padlón, fuldokoltam a saját nyálamban és ordítottam zokogva, hogy öljön már meg valaki, mert ezt nem fogom kibírni...Iszonyú volt. Azt hittem belehalok. De megmaradtam és tiszta lettem mikor kijöttem onnan. Alig tizenhat évesen...Anyám egyszer sem látogatott meg, míg én kórházban voltam, felszedett egy pénzes vén fószert és azzal kavart. Úgy döntöttem, nem maradok vele tovább, mert ha így teszek, a biztos halál vár. Anyám nem lepődött meg, mikor bejelentettem neki, hogy lelépek. A kezembe nyomott egy adag Váliumot és röhögve ennyit mondott: hát menjél fiam ! És csak néztem rá, kezemben a cuccal, amit kidobhattam volna, de nem tettem. Zsebre vágtam, majd minden cél nélkül neki indultam a nagyvilágnak és azóta nem láttam az anyámat. Idővel a narkó és az ital újra az életem része lett és ültem börtönben is, voltam ismételt drogelvonón és felszedtem mindenféle kurvákat. Tulajdonképpen az egész életemet elbasztam. És szép lassan rájöttem, hogy magányos vagyok, talán nincsenek is igazi barátaim, mert amíg kábítóztam, az anyag, meg a pia volt a legjobb barátom és nem kellett semmi más. És ezek megölik a szeretetet...
- Ez borzasztó, tényleg az, nem találok szavakat...- csóválta a fejét könnyek között Chelsea, majd váratlanul átölelte Wenfordot.
- Olyan rohadtul szégyellem magam...- mondta halkan Wenford és a sírás őt is megkörnyékezte, de ugyanakkor felszabadító volt elárulni ezt a nehéz titkát, ami éveket át kínozta.
Chelsea nagy szemekkel nézett rá, majd szelíden megcsóválta a fejét.
- Te ? De te erről nem tehetsz, fiatal voltál és függő. Az anyádnak kellene magát szégyellnie...
- Azok az idők voltak a legmélyebb pontok az életemben. És bár gyakran iszok, füvezek és veszek be ezt-azt, most még nem vagyok heroinista, most még le tudok állni, ha akarok...- bólintott Wenford.
Chelsea bíztatóan elmosolyodott.
- Ne félj ! Mostantól minden más lesz...- és ujjait végig húzta Wenford alkarján.
Wenfordot kirázta a hideg a lány finom érintésétől, de a kétség még mindig ott bújkált benne, tényleg tudná szeretni őt Chelsea ? Ez olyan abszurd...
- Ugye nem szánalomból csinálod az egészet ? Mert megérteném, ha ezután a gyomor forgató történet után meggondolnád magad...
Chelsea a fiú szájára tette a tenyerét.
- Ilyet kérlek ne mondj többet ! Én hiszek benned. Minden új nap egy új alkalom a megváltozásra. És te egy jó ember vagy Norman Wenford...
- Köszönöm Chelsea...És azt is, hogy meghallgattál...
Wenford igazán elérzékenyült, még soha senki nem mondta neki és ő sem gondolta magáról ezt. Mindig is egy szemét, lepattant drogosnak képzelte magát, egy ócska, semmit nem érő fickónak, aki menthetetlenül halad a végzetébe és akire nem ragyog a boldogság szikrája sem. De a kurva életbe, mi van, ha egyszer nem ezt gondolja magáról ? Mi van, ha most elhiszi Chelsea szavait ? És mi van, ha megpróbál utat törni a jobb élet felé ?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése