- Ő a vőlegényem volt. Irwine Smith-nek hívták. Meghalt...
- Nagyon szeretted ? - kérdezte Wenford, de legszívesebben visszavonta volna ezt a nevetséges kérdést, hiszen a lakás minden szegletét a fiú képei díszítették.
- Most is szeretem ! - vágta rá gondolkodás nélkül Chelsea és szomorúság bújkált az arcán.
Wenfordot tovább kínozta a kíváncsiság, tudta hogy túl lő a célon, de ismét kérdezett.
- Ez olyan érthetetlen, mi történt vele ? Hogyan halt meg ?
- Muszáj ezt ? - nézett fel kétségbe esetten Chelsea és könnybe lábadtak a szemei. Látszott rajta, hogy mindjárt elsírja magát. Wenford válasz helyett megölelte.
- Természetesen nem ! Egy bunkó vagyok, ne mondj semmit, hagyjuk...- suttogta a lánynak, aki viszont finoman kibontakozott a karjai közül és megszólalt.
- Rendben, ha tudni akarod, autóbalesetben halt meg. A gerince tört el, szörnyet halt...
- Istenem ! - csóválta a fejét Wenford.
Chelsea pedig folytatta.
- A főiskolán ismerkedtünk meg, igazi diák szerelem volt a miénk. Még suliba jártunk, mikor össze költöztünk. Itt, ebben a lakásban éltünk. Irw nagyon becsületes, tisztességes fiú volt, az iskola mellett dolgozott, hogy ne legyenek anyagi gondjaink. A főiskola elvégzése után eljegyeztük egymást és boldogan éltünk. Mindenünk megvolt. Éreztem, hogy igazán szeretett engem. Úgy volt, hogy hamarosan össze házasodunk. Aztán elköltözünk egy jó hírű kertvárosi környékre, gyerekeket is terveztünk. De közbe jött az a bizonyos végzetes este...Irwine aznap vette meg az autóját. Egy fekete Audit a használt autó telepről. Évek óta egy kocsira spórolt és akkor végre teljesült az álma. Én is akkortájt kezdtem el az autó vezető tanfolyamot. Itthon ünnepeltük meg Irw új járgányát, iszogattunk, aztán rávett hogy próbáljuk ki a kocsit. Ittasan, vadul száguldoztunk a sötét utakon és nem vettük észre a szalag korlátot. Beleütköztünk, majd a kocsi vissza csapódott és az oldalára fordult...
Chelsea megállt a mesélésben. A hangja elcsuklott. Wenford ismét magához ölelte, erősebben mint az előbb.
- Nem kell végig mondanod, ha nem akarod...- mondta, de Chelsea megrázta a fejét és szipogva megszólalt.
- Szóval a kórházban tértem magamhoz, ott tudtam meg, mi is történt velünk. Irw halála sokkolt, napokig csak sírtam, hiába jöttek a barátaim, a szüleim, nem akartam látni senkit, nem akartam beszélni egyikőjükkel sem. Aztán jött a rémálom további része, a téboly. Az egyik lábam teljesen szétroncsolódott a baleset következtében. Izmok, idegek, csontok...minden...Kétséges volt, tudok e egyáltalán járni. De az orvosok mindent megtettek. Négy és fél hónap kórházi kezelés, gyógytornák, terápiák után jöttem ki a kórházból. A járásom persze azóta sem a régi, de hálát adok az égnek, hogy ennyivel megúsztam. Lehetett volna rosszabb is...Úgy mint Irwnek...Azóta nem bírom rávenni magamat, hogy ismét a volán mögé üljek. Irw halála óta egyedül lakom itt és próbálom felejteni a múltat, feldolgozni ezeket a sebeket, még ha nagyon nehéz is. Tudom, hogy előbb utóbb túl kell lépnem a régi dolgokon, mert Irwine sem akarná, hogy magamba fordulva örökké őt gyászoljam...Hát ez van Wenford. Ez az én élettörténetem. Most már mindent tudsz azt hiszem...- sóhajtott fel Chelsea. Wenford megsimította a lány vállát, a szíve fájdalmasan ugrott össze ettől a szomorú történettől, de egyúttal felrémlett a saját maga borzalmas eddigi élete és úgy érezte, talán ha elmondja valakinek, könnyedebb lesz utána.
- Akarod, hogy én is meséljek ? - nézett a lányra, aki szaporán bólogatott.
- Persze, de csak ha tényleg szeretnél...
- Igen, azt hiszem...Bár hozzá teszem, elég durva lesz, sőt szerintem ez lesz a gusztustalanabb sztori amit valaha hallottál...
- Miért mondod ezt ? - könyökölt fel a párnán Chelsea.
- Mindjárt megtudod, így még nem mondtam el senkinek sem, mert egyáltalán nem vagyok rá büszke, sőt iszonyúan szégyellem...
- Te jó ég, megijesztesz...- pislogott Wenfordra rémülten Chelsea.
- Nem akarlak megijeszteni és arra kérlek ne ítélj el majd amiatt, amit mondok. Akármilyen szörnyű is, Istenre esküszöm, a színtiszta igazság lesz, amit hallani fogsz...- sóhajtott mélyet Wenford és szemeit a plafonra szegezve belekezdett a saját történetébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése