Trágár beszéd!
Késő reggel volt, mikor Wenford felébredt, vagyis inkább magához tért. Az ablakon beáramló napfény bántotta, a hányinger fojtogatta, a fejfájás majd kettészakította az agyát. Hanyatt feküdt és döbbenten vette tudomásul, hogy Susy már nincs ott mellette, csak a tegnapi ruhái hevernek a szétdúlt matracon.
- Na mi az, felébredt a királyfi ? - hallotta Susy hangját, ami tegnap még nagyon tetszett neki, de most másnaposan kissé fülsértő volt. Nem felelt, csak nézett maga elé.
- Szarul festesz ! - állapította meg Susy, aki akkor már felöltözve rohangált a fürdőszoba és a konyha között. Wenford nem értette hova készül, és azt sem, mitől olyan friss, mikor tegnap jól beivott. Az meg főleg nem fért a fejébe, miért olyan furcsa, hiszen tegnap alig bírta levakarni magáról.
- Hova mész ? - ült fel a matracon nehézkesen Wenford.
- Dolgozni. - válaszolta szűkszavúan a lány egy hajkefével a kezében.
- Szombaton ? - hökkent meg Wenford.
- Nem mondtam még, hogy nem a legyek hordták össze azt amim van ?! Meg kell érte dolgoznom, több állásom is van. Nemrég munkát vállaltam egy helyi telefon szex vonalnál, én vagyok Sandy a szende szűz...- felelte Susy és sminkelni kezdte magát egy kis tükörben, miközben néha Wenfordra pillantgatott, aki aligha tudta eldönteni, most viccel e a lány. De abban biztos volt, hogy Susy tekintetében a tegnap éjszakai csodálatnak nyoma sem látszott. Sőt, félelmetesen kimért és tárgyilagos volt.
- Tehát call girl vagy ? - ámult el Wenford és igyekezett valami párbeszéd félét produkálni, de Susy szinte sértésnek vette a faggatózását.
- Azzal ne foglalkozz, rohadtul nem a te dolgod ! - háborgott. Wenford vissza dőlt a matracra, mert a szoba forgott vele.
- Hé Susy, nincs valami gyorsítód, vagy ilyesmi ? - kérdezte csukott szemmel, mert nem hitte el, hogy annyi ital után Susy csak úgy magától van ilyen jó formában.
- Minek az neked ? - kérdezett vissza gúnyosan Susy.
- Szerinted minek ?! Szét vagyok csúszva mint a szar és ilyen állapotban nem mehetek Frankie-hez. - mondta kissé ingerülten Wenford. Idegesítette, hogy a tegnap csodálatos hangulatnak már a szikrája sem maradt. Sőt, Susy arrogáns és beképzelt lett hirtelen, holott tegnap nem ilyen volt. Nagyon nem. De a megérzései legalább nem csaltak az anyagot illetően.
- Várj...megnézem...- morgott Susy egy barna szekrényben kezdett el kutatni. Rövidesen vissza tért és egy fehér tablettát nyomott Wenford kezébe, aki egyből felismerte, hogy Speed. Vigyor ült ki az arcára,amint gyorsan bekapta.
- Köszi. - bólogatott és végig simította Susy melleit, aki durván eltolta a fiú kezét onnan.
- Nőj már fel végre légyszi, mert amit csinálsz totál gáz. Ezzel a kiscserkészes, full másnapos fogdosódással nem mész semmire nálam, max. kiröhögteted magadat. Jobb ha felöltözöl és szépen eltűnsz. - mondta és látszott rajta, hogy nagyon is komolyan beszél. Arcán nyoma sem volt annak, hogy esetleg poénkodna.
Wenford rohadtul nem értett semmit. Nem Susy kezdett ki vele ? Nem ő hívta a lakására? És nem ő vele szeretkezett az éjjel ? Nem sűrűn volt hozzá szokva az elutasításhoz, talán mert eddig egyik reggel sem ébredt az előző napi partnere mellett, többnyire egy gyors menet után lelépett és marhára nem érdekelte a lány mit gondolt, vagy akart igazából.
Dühösen felcsattant.
- Elárulod végre, mi a fasz a problémád ?!
- Az Norman ! Pont az, egy fasz, egy jó nagy fasz ! - vágott vissza Susy.
- Nem értem, mit csináltam rosszul ?! Most úgy viselkedsz, mintha tegnap nem lett volna köztünk semmi az égvilágon ! Nem te lovagoltál rajtam éjszaka, itt ezen a kibaszott matracon ?! - ordította magából kikelve.
Susy flegmán vállat vont.
- Az tegnap volt és nekem nem jelentett egyebet egy középszerű kamatynál, amit egy exsittes, nálam fiatalabb sráccal csináltunk, aki az első percekben elélvezett. Ma viszont új nap van, ami számomra új lehetőséget jelent. Te nem vetted észre, hogy minden nap egy új kezdet ?! És hogy ez egy kaland ? Egy játék ? Nekem az ! Ha neked nem, hát sajnálom. - jelentette ki. A szavai éles késként hatoltak Wenfordba. Felfogta, mire ment ki az egész.
- Te még mindig kurva vagy...- suttogta dühösen.
- Válogasd meg a szavaidat ! - vágott közbe Susy.
- Megbaszatod magad és kész ! Pénteken velem, ma mással, és holnap megint csak mással ! Ugye ennyi az egész, te lotyó ! - kiáltotta csalódottságtól eltorzult arccal. Susy egy pillanatig megdöbbent, talán mert egy másodpercre szembesítették önmagával, de aztán ismét csak vállat vont, pont úgy, mint az előbb.
- Lejárt lemez vagy ! Öltözz fel és takarodj innen ! - mondta higgadt hangon és újra a tükréhez hajolt, hogy befejezze a sminkjét.
- Nyald ki a seggem Susy, igaza volt Fun boy-nak, te csakugyan egy büdös kurva vagy ! - vetette oda a lánynak lenézően, aki erre gúnyosan felkacagott.
- Fun boy egy fatökű buzeráns, nem bírt megfarkalni, mert a fiúkra bukik, nem nagyon adok a véleményére ! Na húzz el innen de gyorsan ! - parancsolta. Wenford alig látott az idegességtől, remegő kezekkel magára rángatta a ruhaneműit, majd elindult kifelé a lakásból. Egy szót sem szólt Susyhoz, aki miután a fiú kilépett a lépcsőházba, jól becsapta mögötte az ajtót.
Wenford nem várta meg a liftet, gyalog indult el a lépcsőkön, közben küzdött az agyában cikázó gondolatokkal. Gyűlölte a lányt, akit tegnap még felhevülve csókolgatott. Gyűlölte, mert kihasználta őt. Régebben az ilyesmi Wenford stílusa volt, megdugta a nőket, aztán másnap meg sem ismerte őket az utcán. De az a börtön előtti időkben volt. Wenford azóta megkomolyodott, talán fel is nőtt annyira, hogy rájöjjön, rohadt szar az élet, ha egyedül csinálja és szeretett volna tartozni valakihez. Susy bejött neki, vele akár el is tudta volna képzelni, hogy együtt maradnak, nem csak másnap reggelig, hanem sokkal tovább. Sosem hitte volna, hogy ez a lány ilyenekre képes, hogy így él, ez az életfelfogása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése