Barátok

Drága kommentelőmnek sok-sok szeretettel XD

- Á Wenford ! Na, hogy aludtál ? - köszöntötte Frankie vigyorogva.
- Mindenki ilyen jókedvű ma reggel rajtam kívül, a faszomba ! - nézett szét a helyiségben Wenford.
- Na apám, amennyi sört te megittál ! Meg még rá ezt-azt. Nem nagyon kellett kínálgatni téged, önkiszolgáltad magad. Hulla részeg voltál, alig bírtalak zárórakor elcipelni ide. - mesélte Frankie. Wenford leült a hozzá legközelebb lévő székre. Szinte nem emlékezett semmire, mint egy film szakadás.
- Berúgtam volna ? - kérdezte magától fél hangosan.
- Mint az állat ! - toldotta meg Frankie és jó ízűen felnevetett.
Wenford kicsit szégyellte magát, nem túl előnyös ha valaki a munka adója előtt az első nap bemutatja az alkohol fogyasztása szokásait. Szeme sarkából körbe pillantott a konyhában. Még ketten voltak ott Frankie-n kívül.
- Jaj de bunkó vagyok ! Wenford, engedd meg, hogy bemutassam a haverokat. Ezt az ütődött töklámpát, Ratot, gondolom már megismerted. - bökött Rat irányába Frankie.
- Ők pedig itt a kiskorúak...
- Hé faszikám a magad nevében beszélj ! - vágott Frankie szavába az egyik srác felháborodottan.
- És a tisztelet ? Pofa be fiam ! Na szóval, ez a fehér hajú hülye gyerek itt Fun boy. - mondta Frankie és a nagyszájú kölyökre pillantott. Az említett srác barátságosan Wenfordra mosolygott.
- Szia testvér ! - és megszorította Wenford kezét, aki kissé megilletődött a fogadtatástól. Fun boy 18-20 év körüli lehetett, bár arcra 15-16-nak tűnt. Igen, az arca volt ami a legfeltűnőbb volt benne és Wenfordot azon nyomban megragadta. Angyalian édes gyerek arca volt, csodálkozó kék szemekkel és ehhez remekül párosult a hidrogéntől tejföl szőke haj, meg a kis ezüst karika a fülében.
- Ez a másik pedig a mama kedvence, alias Tommy. - mutatta be a másik fiút is Frankie. Tommy sem lehetett több 20 évesnél. Szőkésbarna göndör haja volt és olyan átlagos kinézete. Éppen a széken hintázott.
- Hello. - intett oda könnyedén Wenfordnak.
- Nos, most hogy megismerkedtetek, szerintem ehetnénk valamit. - törte meg a pár perces csendet Frankie.
- Remek ötlet. - helyeselt Rat.
- Utána pedig Wenford szépen elmegy és beköltözik az új albérletébe. - közölte ünnepélyes arccal Frankie, miközben a hűtőben kutakodott.
Wenford felkapta a fejét.
- Hogy micsoda ? Új lakás ? - dadogta.
- Aha. Miért mit hittél, hogy örökre itt maradhatsz az öreg Frankie-nél ? - nevetgélt Fun boy.
- Találtunk neked egy albérletet, nézd...- és Tommy egy képes hirdető újságot tolt Wenford elé, aki egy percig csak bámulta a képet.
- Köszi srácok, de nekem erre nincs pénzem. Egy ilyen albérlet baszottul sokba kerülhet. Igazán köszi de...
- Ne izgulj már. Frankie össze szedte neked a rá valót. - árulta el Fun boy.
Wenford Frankie-re nézett, az vigyorogva bólintott.
- Ne csináljátok már...ez olyan...Hogy fizetem én ezt neked vissza ?! Ne baszakodjatok már velem...na igazán...- Wenford nem is tudta mihez kezdjen igazán a helyzettel. Ilyenben nem sűrű volt része és sosem kapott ennyi jót egy nap alatt senkitől sem. Zavarba jött és nem tudta, hogy kezelje a dolgokat. De a meghatottság szorongatta.
- Hé, még mielőtt véglege elpirulnál itt nekünk a kislányos zavarodban, elárulom nem adománynak szánom. Ez kölcsön. És a béredből mind vissza fizeted. Az utolsó vasig. Ők is az adósaim voltak és vissza fizették...- mutatott a fiúkra Frankie.
- Ti is az alkalmazottjai vagytok ? - kérdezte Wenford.
Tommy, Fun boy és Rat össze néztek, kicsit röhögcséltek, majd Rat megszólalt.
- Hát igen...lehet úgy is mondani...
- Tudod, Frankie olyan kicsit, mint ha az apánk is lenne. Állást adott nekünk, fedelet szerzett a fejünk felé, segít ahol tud...- mesélte Tommy.
- Elveszett lelkek voltunk a teljes kilátástalanságban, de Frankie megmentett minket. - helyeselt Rat álmodozó szemekkel.
Wenford meg volt lepve. Frankie nem úgy nézett ki, mint valami jótét lélek, bár a mostani megmozdulásával megmutatta, hogy helyén a szíve, de ez akkor is érdekes információ volt.
Tommy csörömpölve rakott le pár üveg poharat az asztalra.
- Nos akkor reggeli előtt igyunk Wenford új kecójára ! - kiáltotta és mielőtt Wenford bármit is mondhatott volna egy pohár pia landolt előtte, ezzel fuccsba döntve a mára előírt józansági fogadalmát.
Reggeli után Wenford kapott egy kisebb összeget Frankie-től és elindult a megadott címre. Nem érezte magát túl jól, a gyomra liftezett, belső remegés vett rajta erőt és szokatlanul gyenge volt. Nem kétséges, az italozás megint megkísértette. És a kísértés erős volt, túl erős. Wenford nem tudott magán uralkodni. Egyszer úgy érezte, hogy ha az alkohol dolgozik benne fantasztikus dolgokra képes, máskor meg tudta, pont ez az ami lehúzza a mélybe. Ez egy ördögi kör volt, mert míg belül kívánta a szeszes italt, kívülről szeretett volna józan maradni. Lehetetlen körforgás. 
Wenford betért egy kocsmába és vett egy üveg olcsó töményet, meg egy üveg sört. A sört helyben megitta, aztán folytatta az útját. Frankie adott elég pénzt, maradt az albérletre is. A reggeli ivászat és a kocsmában bedobott sör miatt közepesen lerészegedett, de a gyűrött papír fecnire írt címet így is megtalálta. Kicsit megdöbbent, mert a képen teljesen máshogy nézett ki az egész. De a fiú rájött, hogy a fotó hazugság volt és valóságban ez egy betondzsungel. Égbenyúló, lepusztult, tíz emeletes háztömbökkel. Wenford össze borzongott a szigorú, szürke épületek láttán. Undorítónak találta az egész környéket. Benyitott a  lépcsőházba. A nagy csendben szinte visszhangzottak a léptei, ahogy a liftig sétált, ami persze nem volt jó. Így gyalog kaptatott fel a hetedik emeletre. A fekete vaskorlát, az omladozó, graffityvel tele szórt falak, a dohos szag, a világítás nélküli folyosó és egyforma ajtók, mind-mind eszébe juttatták Wenford gyerekkorát. Ilyen házakban tengette fiatal éveit. Rossz érzések szállták meg. Mintha vissza jött volna a múlt.