Csajoznék...

Új rész, kommentelni ér :)

- Nos...Nem tudtam eddig...De ha fizetnek a piákért, itt nagyjából azt csinálnak amit akarnak...- mondta Frankie egy kis idő elteltével.
- Amit akarnak ? - vágott csodálkozó arcot Wenford.
- Feltéve, ha nem lesz tömeg szex és nem verik szét az asztalokat a székekkel. Ez van haver. Én a vendéglátásból élek, az ilyen faszságokat engednem kell nekem is, különben felkopik az állam...- magyarázta Frankie, aztán vissza vette magához a törlő rongyot és törölgetett némán tovább. Wenford pedig be is érte ennyivel. Frankie már kicsit bele törődöttnek látszott ilyen téren, nem izgatta különösképpen a most napvilágra került esti össze jövetel sem. Talán már túl sokat látott, tapasztalt ő is.
A kocsma este 7-re teljesen kiürült, eltűntek az állandóan ott lebzselő piások, így Frankie haza küldte Wenfordot, aki roham léptekben sietett az albérlete felé. Nem akart sokáig otthon dekkolni, csak a tegnap megmaradt alkoholt döntötte magába szomjasan, bár mire mindent megivott bele telt egy kis időbe, de még így sem volt elkésve és legalább a hangulata emelkedettebb lett tőle. Magára vette jobbik nadrágját és egy tiszta pólót, aztán indult is. A kíváncsiság majd szétvetette és kusza gondolatok vertek tanyát mámoros fejében. A bejárati ajtóban akadt össze Chelsea-val, aki épp akkor érkezett haza. Lerakta tele bevásárló szatyrait és csodálkozva nézett Wenfordra.
- Szia. Hát te, hova mész ? - kérdezte kedvesen mosolyogva.
- Szia...Én...a kocsmába vissza. - felelte Wenford zavarodottan.
- Túlóra ? - vágott együtt érző képet Chelsea.
- Ja nem...tudod...lesz ott egy jó buli...nem akarsz esetleg eljönni ? - érdeklődött Wenford, de magában azt gondolta, mekkora seggfejség volt tőle ilyet kérdezni, Chelsea nyilván nem az a fajta csaj, aki egy lerobbant kocsmában múltja az idejét mindenféle pusztulat alakokkal. Meg aztán ha mégis eljönne, biztos meg lenne a véleménye ha látná, hogy nem csak alkohol, hanem bizony a kábítószer is fontos szerepet játszik az estén.
Sejtése beigazolódott. Chelsea legyintett és a fejét csóválta.
- Ó, köszi, de nem. Menj csak egyedül. És persze érezd jól magad ! - tette még hozzá.
- Oké. - és Wenford már indult volna, de Chelsea megfogta a kabátja ujját.
- Jaj, amíg el nem felejtem. A múltkor túl sok lakbért adtál...
- De hiszen mondtam már, hogy tekintsd kauciónak...- vágott a lány szavába Wenford. Chelsea azonban makacsul rázta a fejét.
- Nem, szó sem lehet erről. Itt a maradék pénzed. - és ezzel Wenford tenyerébe nyomott némi pénzt. Egy pillanatra egymáshoz ért a kezük és Wenfordot forróság járta át, úgy érezte, mintha áram ütötte volna meg. Talán csak a sok italtól, kitudja, de felettébb jó volt ezt tapasztalni.
- Hát akkor kösz. Én megyek is, de még meggondolhatod magad, hogy velem gyere...- pillantott ismét a lányra, de tudta hogy az újból nemet mond majd.
- Most nem, de biztos jól bulizol nélkülem is ! - bólintott Chelsea, majd szatyrait felkapva befelé indult a lakásba. A keskeny ajtó nyílásban a testük akaratlanul is egymáshoz préselődött. Ettől Wenford izgatott lett. Így indult el a kocsmába, gerjedelemmel vegyes részegséggel. Alaposan leesett az álla, amikor valamivel 8 óra után belépett a kocsmába, mert egy egészen más kép tárult elé, mint amit mindennap látott. A hely tele volt ismeretlen fiatalokkal, szólt valami zene is és gyér fények világították be a helyiséget. Frankie elcsodálkozott, mikor meglátta Wenfordot a bárpulthoz lépni.
- Hát te mit keresel itt ?! - kérdezte döbbenten.
- Tisztelet beli meghívott tag vagyok. - vigyorgott Wenford.
- Hagyd ezt a rizsát, meg akarsz borulni, ugyanúgy mint ez a sok idióta itt körülötted. Adjak valamit inni ? - érdeklődött flegmán Frankie.
- Talán egy doboz sört.- bólogatott Wenford. Frankie kivett egy sört a hűtőből és oda nyújtotta felé.
- Egészségedre. - húzta el a száját. Wenford nem értette, min van úgy ki akadva, éppen ő magyarázta neki délután, hogy aki fizet, az itt azt csinál amit akar...vagyis majdnem.
- Köszi. A srácok hol vannak ? - kérdezte Wenford néhány korty sör után.
- A hátsó asztaloknál.- mutatott a legmesszebb lévő és egyben leghomályosabb sarokra Frankie. Wenford felkapva a doboz sörét arra indult. A zene dübörögve szólt, néhányan táncoltak, olyan volt az egész mint valami disco klub. Semmi sem emlékeztetett kábítószeres bulira. Az alig világító fény sejtelmesen beborította a termet, különleges hangulatot kölcsönözve neki.
- Hé, Wenford ! - Tommy vigyorgott rá az egyik asztalnál. Wenford oda ment hozzá.
- Szia. Hát te is itt ? - lepődött meg Wenford.
- Még szép ! Tele a bár kurvákkal, itt a helyem ! - mondta Tommy és meglepően csengett ez az ő szájából.
Wenford végig futtatta a szemét a kocsmában flangáló lányok sokaságán. Mindenfélék voltak, szőkék, vörösek, feketék, kihívóak vagy éppen szolidabbak, táncolók, vagy csak egyedül üldögélők.
- Ma este én is akarok egyet. - jelentette ki. 
- Na ezt rögtön gondoltam is ! - nevetett fel Tommy.
- Kit ajánlasz ? - kíváncsiskodott Wenford, mert barátja elég ismerősen mozoghatott az ilyen jellegű össze jöveteleken.
Tommy végig nézett a tömegen, majd szakértő arcal válaszolt.
- Esetleg ott...azt a csajt nézd ! Tök egyedül van és nem is olyan rossz a kinézete. Jó kis ribi lehet. Menj oda hozzá és mutass neki valami jót ! - tanácsolta Wenfordnak. Aki első másodpercben elbizonytalanodott. Olyan régen nem törődött ilyen dolgokkal ! És nem is volt az ismerkedésben nagy tapasztalata. Soha nem olyan közegben mozgott, ahol szükség lett volna a csajozós szövegekre, vagy udvarlási szokásokra. Legtöbbször a lányok találták meg őt és nem fordítva. Odamentek hozzá és többnyire nyert ügyük volt, mert Wenford nem válogatott, neki teljesen mindegy volt hogy milyen a haja, az alakja, vagy hány éves, talán ezért is volt túl huszonkét éves korára annyi semmit mondó, felejthető numerán.
Aztán persze győzött Tommy érvelése. Ezt is ki kell próbálni, egyszer, talán jól sülhet el. Tommy töltött magának egy pohár italt az asztalról, talán whiskyt.
- Na, lesz valami vagy sem ? - vigyorgott huncutul. Wenford bele ivott a sörébe, ebből merítve magának bátorságot.
- Bízd ide ! - bólintott elszántan és elindult a lány felé. Az éppen cigizett. Fekete kócos haja volt és lila vállpántos ruhája, ami jól állt a vékony alakjához, kiemelte kicsi, hegyes melleit. Unott képet vágott, nagyon nem tetszett neki a program. Wenford vett egy nagy levegőt és az izgalomtól, valamint a hangos zenétől dübörgő szívvel megszólította az ismeretlen csajt.
- Szia ! Na, hogy érzed magad ? Jó az este ? - kérdezte kicsit elcsukló hangon. Nagyon magabiztosnak és lazának akart tűnni, bár úgy érezte, inkább marhára nevetséges.
- Szarul. És ez egy irtó tré buli. - mondta a lány, de rá sem nézett Wenfordra, aki viszont annál inkább végig mérte és kezdett neki bejönni a látvány.
- Az én nevem Norman Wenford. Hívj csak Wenfordnak. - mutatkozott be, de a lány még most is csak úgy fél szemmel tekintgetett rá és lenéző undor volt a szemében, amit Wenford is érzékelt, de nem engedte elhatalmasodni magán a bizonytalanságot. Úgy döntött elő adja magát, nem játszik szerepet. Szókimondó lesz, ahogy általában. Lehet hogy bejön a lánynál a dolog.
- Biztos tudsz róla, hogy észbontóan nézel ki. Tíz méterről kiszúrtalak, jól be indítottál. Az a helyzet, hogy van egy ötletem, ha ennyire unod magad, esetleg félre vonulhatnánk valami csendes helyre...
- Mi van ? - a lány már rá nézett végre, de inkább elképedés volt az arcán, mint sem mosoly, vagy bíztatás.
Wenford folytatta, pedig volt egy sejtése, hogy el fogja szúrni. Hogy Tommy ember ismerete, úgy tűnt, csődöt mondott ezzel a lánnyal kapcsolatban.
- Nem kell túl ragozni, tudom jól, mit akarsz. Épp azt, amit én. Én pedig le szeretnék veled feküdni. Szóval hagyjuk az udvariassági köröket, volna kedved dugni ?! - és perverz vigyor ült ki az arcára, mint egy utolsó esélyként.