Vezeklés és változások

Sötét alagutat látott fénnyel a végén és ott állt Tommy is, aki mosolyogva hívogatta. Wenford egyre közelebb ment a fényhez, szinte már elérte a kezeivel és megnyugvás árasztotta el, de a legutolsó percben mégis távolodni kezdett tőle a szikrázó kép, aztán eltűnt. Nagy feketeség lett a helyén és Wenford ott találta magát a valóságban. A nagy semmiben. A helyi kórház addiktológiai és pszichiátriai osztályán. Ahol aztán Wenford egyedül lehetett saját meghasonlott énjével. Nem néztek rá, nem törődtek vele, elmúlt már az életveszély. Wenford pedig szenvedett. Borzasztó volt. Senkit sem érdekelt mi van vele, mindenki közönyös volt az állapotával szemben. A nővérek szinte be sem néztek a kórtermébe. Wenford egész álló nap az ágyon fetrengett és alig aludt valamit. Mikor Frankie, Rat, Fun boy és Chelsea meglátogatták akkor is csak feküdt ott, érzéketlenül, az összevizelt pizsamájában és bámulta a falat.
- Tudod hogy majdnem meghaltál, te fasz ! Na most ugassál, hogy nem érdekel a halál. - motyogta fátyolos hangon Rat.
Wenford nem mondott erre semmit, keserűség volt a lelke legmélyebb zugában is.
- Már vagy három hete fekszel itt. Sokáig eszméletlen voltál. Örülök, hogy már jobban vagy. - mondta Chelsea csendesen.
- Jobban ? - gúnyolódott Wenford és még jobban magára húzta a takarót, rá sem nézett a lányra.
- Most úgy csinálsz, mintha haragudnál ránk, amiért meg mentettük a szánalmas életedet. Nekünk kellene haragudnunk, tudd meg ! Te hülye bunkó ! Semmit nem értesz ! Tommy nekem is a barátom volt ! Érted ? A barátom ! A faszomba, elvesztettem a barátomat. Tudod mi van itt legbelül ? Egy nagy fekete lyuk ! - mutatott a szívére Fun boy. Most egyáltalán nem olyan volt, mint régen. Komoly volt és gondterhelt. A gyász látszott az arcvonásaiban. Wenford sosem látta ilyennek.
- És miben halt meg Tommy ? - kérdezte váratlanul. Mind összenéztek, majd Frankie nagy sóhajjal átvette a szót.
- Heroin túl adagolás vitte el. Jól benarkózott, leült a kanapéra a tv elé és megállt a szíve...Ennyi...
- Nagyon szép temetése volt. A szülei jól megszervezték. Kár hogy nem lehettél ott. - tette hozzá Rat. 
- Rájöttünk, hogy annyi mindent nem tudtunk Tommyról. Oké, hogy skót, de azonkívül tök jó fej szülei vannak és tavasszal lett volna tizenkilenc...- mesélte Fun boy.
- Tizenkilenc...- ismételte el szörnyülködve Frankie.
- És Anie hogy bírja ? - kérdezte Wenford.
- Össze roppant, a szülei elvitték magukhoz Slough-ba. - válaszolta Fun boy.
Wenford a falnak fordult.
- Meg akartam halni. Miért nem engedtétek ?
- Mert azt nem lehetett ! A faszomba ! Neked még egy csomó feladatod van az életben. Ha felgyógyulsz dolgozhatsz ismét nálam...- jelentette ki Frankie.
Wenford felkapta a fejét és most először mutatott érdeklődést valami iránt.
- De te eladod...- kezdte volna, de Frankie hevesen belevágott.
- Nem. Tommy halála ráébresztett, hogy nem kell nekem a szaros új élet, tele nővel, piával. Nem szabad csak úgy kidobni a szemétbe, amit eddig össze hordtam. Rájöttem, hogy nem szabad megválni az igazi értékeimtől. És ami nekem fontos az a bárom és ti, a barátaim...Nem adom el a bárt, Steelsenék menjenek a kurva anyjukba. 
Wenford elmosolyodott. Titokban mindig is sejtette, hogy Frankie túl gyáva lenne hogy eladja a kocsmát. Vagy túl nagy a szíve. 
A kórházban töltött hetek alatt Wenford ízelítőt kapott a valódi emberi kegyetlenségből. A silány koszt kikezdte a gyomrát és utálta, amikor a nővérek kiröhögték, vagy az orvos gúnyolódva beszélt vele. Nem volt nap, hogy ne gondolt volna Tommyra. Bár nem rég óta ismerte, de számos emlék fűzte hozzá ami mind megmelengette a szívét a kórház kényelmetlen ágyán és fagyos csempéjű falai között. Iszonyatosan hiányzott neki a fiú és mindig úgy érezte, nem csak az életéhez, a halálához  is köze van. Persze nem közvetetten, de ha akkor nem hagyja, hogy egyedül menjen Anie-hoz a macskával, talán másképp alakul minden. Talán leisszák magukat valahol és ez az életnek nevezett valami megy tovább. De így...Tommy már nem lehet köztük.
Aztán eljött a nap, végre haza engedték a kórházból. Chelsea jött érte, segített vinni Wenford cuccait. Egész úton egy szó sem esett köztük, Wenford nem akart beszélni, Chelsea meg nem akarta faggatni. Mikor haza értek, Wenford nem Chelsea szobájába ment, ahol már hetek óta lakott, hanem behúzódott a saját szobájába. Ahol minden a régi volt, semmi sem változott. Ledobta a csomagjait a földre és csak állt ott percekig magába szívva az otthon levegőjét, de nem érezte, hogy ez olyan jó lenne. Üres és kiégett volt a szíve.
Éppen öltözködött, amikor Chelsea bekopogott hozzá.

A lélek szárnyal, zuhan, elfárad, semmibe vész...

- Csak nem képzeled, hogy egyedül mész ? Mi is megyünk faszikám ! - jelentette ki komoly képpel Fun boy és már indultak is. Tommy egy ócska, közös udvarban lévő, minimális komforttal rendelkező sorházban élt. Még Frankie szerezte neki az ismeretségük elején. A kaput zárva találták, így kopogtattak. A tulajdonos, egy mogorva vénember, csak nehezen engedte be őket. Sötét és lehangoló kis udvar tárult eléjük, mindenhol tócsák és tele szemetes zacskók. Tommy az egymásra tornyosult házaknak a legvégén lakott. A kopott ajtón fatábla függött, rajta fehér betűkkel odamázolva Tommy. Frankie kopogott, de senki sem nyitott ajtót, pedig valami halvány fény szűrődött ki a piszkos ablakok mögül. Pár eredménytelen kopogás után, Frankie elvesztette a türelmét és kétszer-háromszor belerúgott az ajtóba, ami nagy nehezen engedett. Mindannyian betódultak az előszobába. Csend volt. Nyomasztóan nagy csend.
- Hé Tommy ! Ember, merre vagy ? - ordította el magát Fun boy, de nem jött felelet.
- Lehet, hogy nincs is itthon, mi meg szétvertük az ajtóját. - jegyezte meg Rat.
- Lehet, de azért nézzünk szét. - ajánlotta Wenford és megindult a nikotintól sárgára színeződött szoba ajtó felé. Anie szipogva követte.
Az üvegen át szürkés-fehér fényt láttak, talán a tv fényeit. Wenford keze már a kilincsen volt, mikor Frankie megszólalt.
- Várjatok ! Azért kopogjunk előtte ! - szólt nagy komolyan.
- Az agyamra mész a kopogásoddal, mi vagy te, harkály ?! Ha Tommy itt lenne, már meghallotta volna, hogy berúgjuk az ajtóját. - legyintett Fun boy, de Frankie úgy csinált, mint aki meg sem hallotta barátja locsogását. Kopogott egyet, de semmi reakció nem volt. Anie nem bírta tovább.
- Az Istenért, mit szórakozunk itt ? Ez nem játék ! Nyissunk már be ! Félek ! - sírt fel kétségbe esetten. Wenford ránézett, majd Frankie-ra, és intett neki hogy nyissa ki az ajtót. Frankie engedelmeskedett, az ajtó recsegve-ropogva nyílt. Tompa puffanást hallottak, a macska állt velük szemben, nyávogott egy rövidet és kiszaladt a szobából.
- A macska legalább már megvan. - vihogott idétlenül Fun boy. Frankie óvatosan beljebb ment, a többiek szorosan a nyomában. Idegesítő félhomály volt a kis helyiségben, alig láttak az orrukig.
- Tommy ? Hol vagy ? - kérdezte furcsán megremegő hangon és tekintete végig pásztázta a sötét falakat, sarkokat.
Anie ekkor idegtépően felsikoltott, vérfagyasztó hangjára mind oda néztek. A lány a kanapé előtt térdelt, ahol Tommy is feküdt. Mind oda sereglettek köréje.
- Te jó ég, Tommy, haver, élsz még ? - hajolt Tommyhoz Frankie, majd segélykérően nézett a többiekre. A látvány sokkoló volt, Tommy teljesen mozdulatlanul hevert a földön, a szemei felakadtak, kezében a tv távirányítóját szorongatta. 
- Valaki csináljon már valamit, én nem vagyok képes...- rázta a fejét Frankie és halott sápadt lett az arca. Wenford reszketve tette Tommy mellkasára a fejét, hogy hallhassa a szívdobogását, de nem hallott semmit. Anie felzokogott.
- Tommy ! Mondjátok, hogy él ! Mondjátok, hogy él ! - hajtogatta könnyek között.
Wenford akárhogy szerette volna kimondani, az egyszerű, felszabadító, rövid kis szót, nem tudta. A tény, mint villám csapás cikázott végig rajta. Halott ! Tommy halott ! 
- Meghalt ! - kiáltott fel és maga is megrettent a kimondott szavaitól. 
- Oh Tommy...- sóhajtotta Fun boy és csak állt ott döbbenten, ahogy Frankie és Rat is. Wenford bizonytalan mozdulatokkal kelt fel a holt testtől és erős szédülés kerítette hatalmába. Akárhogy is akarta vissza fojtani, a szeméből erőszakosan előtörtek a könnyek. 
- A barátom volt...- suttogta.
- És nincs többé...meghalt...- ismételgette a szavakat rezignáltan Rat. Anie sírva rogyott le Tommy mellé és egyre csak simogatta a fiú jéghideg arcát, annyira zokogott, hogy az egész teste vadul rázkódott bele. Wenford erőtlennek érezte magát, hogy vigasztalja, hiszen önmagának sem tudott vígaszt nyújtani. Elöntötte az izzadtság, ledobta a kord dzsekijét a földre, pedig nem volt meleg a szobában. Olyan hideg volt a levegő, mint Tommy kihűlt teste. Látta hogy Frankie, Rat és Fun boy tanácstalanul állnak az örjöngő Anie és a halott Tommy felett, látta hogy beszélnek, mozgott a szájuk, de a hangjuk nem jutott el a füléig. Émelyegni kezdett, a fal mentén tapogatózva indult el a mosdó felé, a szeme előtt színes foltok jártak táncot és egész testében vacogott, mindenét elöntötte a hideg verejték. A fürdőszobában öklendezve borult a WC kagylóra, de végülis nem hányt, csak a saját nyálát köpködte, aztán a csaphoz hajolt, hogy hideg vízzel öblítse le az arcát. A rozoga fürdőszoba polcon látott mindenfélét, borotvahab, tusfürdő, borotva sorakozott a repedt tükör előtt és még valami, aminek láttán Wenfordban megingott a hetek óta tartott tiszta élet fogadalma. Idegesen nyúlt az átlátszó zacskóban lévő fehér por felé, a kád szélén öngyújtót, kanalat és injekciós tűt is talált. Meglepődött, Tommy tudomása szerint nem igazán élt a szerrel, nem értette, akkor miért vannak itt ezek a holmik. Talán félre ismerte a barátját és ő is adott az ilyesfajta élvezeteknek ?! Wenford most csak egyet tudott, jól jönne a heroin. Gyorsan cselekedett, nem is tudott józanul gondolkodni, egyre csak a szörnyű felfedezés visszhangzott az agyában. Tommy meghalt ! És minduntalan könnyes lett a szeme. A könnyektől nem is látott, az adagot sem tudta kiszámolni, de jócskán túlmérte. Többször félre szúrt a tűvel is, mire vénát talált és percek teltek el, mire a jól ismert, rég elfelejtett mámoros érzés rátört újra. Rat és Frankie nyitottak rá. Wenford akkor már ott állt, a falnak dőlve. Pólóját áztatta a verejték, a homlokáról is az csurgott le, vegyülve a szeméből patakzó könnyekkel. És csak bámult a barátaira üveges szemekkel.
- Ti értitek ezt, mert én nem ! Hogy merte megcsinálni ?! Hogy mert meghalni ?! A rohadt életbe, Tommy meghalt ! Egy másik lehetőséget választott, egy új utat és tudjátok, lehet hogy ő tette helyesen ! Lehet, hogy mindnyájunknak így kellene tenni ! Igazad volt Tommy, én is azt akarom amit te ! Nincs miért, itt maradnom ! Nincs ! - nézett üres tekintettel a fiúkra Wenford.
- Te jó ég...- döbbent meg Rat, látva Wenford állapotát.
- Hát ez szép, te aztán frankón benarkóztál, mintha nem lenne így is elég bajunk. Nem kellett volna...- bólogatott Frankie.
- Nem bírom elviselni ! Meghalt ! A barátom volt ! Én sem akarok tovább élni ! - motyogta Wenford és érezte, hogy nagyon szédül. Megkapaszkodott a fürdőszoba ajtó kilincsében.
- Nincs egy cigitek ? - kérdezte fátyolos hangon.
- Jobb lenne, ha leülnél, úgy látom kicsit megártott neked a heroin. Na gyere ! - nyújtotta a kezét Frankie. 
- Jó, megyek...- mondta megadóan Wenford és tett egy lépést, még egyet majd elsötétült a szeme előtt a világ.

Macska, avagy kétkedő remény

Sőt, Tommy úgy  nézett ki, mint aki örökké fog élni. Túléli Ratot, aki egyszer narkó túladagolásban hal meg valahol egy külvárosi szeméttelepen. Túléli Fun boy-t, akit a hülyeségei miatt egyszer szétlő valamelyik haragosa a sokból. Túléli Frankie-t, aki az új életbe pusztul bele. És mindenekelőtt túléli Wenfordot, aki talán a vonat alatt végzi, vagy kitudja...
Tommy fura figura volt. De többnyire józan, ritkán nyúlt narkóhoz, csak elvétve ivott alkoholt és valamikor a közeljövőben becsületes életet akart élni. Anie-val. Igen, a vékonyka, szemtelenül fiatal és mindig kócos Anie volt az élete, a mindene. De egy emlékezetes ballépése óta szóba sem állt Tommy-val. Tommy viszont nem adta fel, sejtette hogy engesztelje ki a mérges lányt. Egyik délelőtt váratlanul megjelent a kocsmában egy kismacskával. Akkoriban Frankie totál begolyózott, kibírhatatlan hangulat ingadozásai voltak. Hol a sárga földig lerészegedett és csak beszélte a hülyeségét, hol totál józan és tárgyilagos volt. Néha meg abnormális és irreális dolgokat képzelt be magának. Valaki be etette, hogy Steelsenék meggondolhatják magukat és elállhatnak a vételtől, ha a dolgozók nem megfelelően vannak felöltözve, így volt pár nap, mikor Wenfordnak öltönyben kiöltözve kellett lébecolni a kocsma közepén. Frankie szerzett neki egy ősrégi, kicsit kopottas őz színű öltönyt és ezt kellett viselnie. Először nagyon utálta, de aztán rájött, hogy ha így ki van cicomázva, okkal kerülheti a munkát. Sajnos erre Frankie is elég korán rájött, így Wenfordnak mindig hoznia kellett munka ruhát a mosogatáshoz, takarításhoz, ezzel pedig az ügy el is volt intézve.
Tehát Tommy jött és hozta a macskáját. Vézna kis jószág volt, tele bolhákkal, pedig Tommy többször is megfürdette, de hiába. Mindazonáltal a macska a srácok kedvencévé vált. Rat teljesen el volt bűvölve tőle, képzeletbeli, felhőtlen gyerekkorát hozta el és a többiek szemében is furcsa fény csillogott az állat láttán. Megérintette a szívüket, hogy a külváros kellős közepén, a szemét hegyeken ide és túl, a lepusztultságban, van valami eleven és gyönyörű. Viszont Frankie nem ájult el az ötlettől, hogy a reggelire hozott hamburgerét meg kellett osztani a kis bolhás fekete-fehér macskával. 
- És komolyan oda akarod adni ezt a macskát a nődnek ? - kérdezte Rat.
- A legkomolyabban. - vágta rá Tommy.
- Az fasza lesz ! Ha meglátja, egyből szétrakja neked a lábait és mehet a...
- Pofa be Fun boy ! - komolyodott el Tommy. Nem bírta ha a lányt bántják, még ha viccből is. Percekig sértődötten és mérgesen ült a macskát simogatva. Wenford a mosogató felől figyelte.
- És akkor mire vársz ? Hogy elfelejtsen végleg és felszedjen egy másik alakot ? - kérdezte, mire Tommy felkapta a fejét.
- Nem, dehogyis ! Én nem akarok ilyet, vissza szeretném kapni őt. 
- Akkor ne húzd az időt. - jegyezte meg Wenford.
- Igazad van, oda is adom neki. Most rögtön ! - határozott Tommy.
- Azt én is megnézném. - vihogott Fun boy.
- Meg én is. - csatlakozott Rat.
- Egyedül megyek. Még az kéne, hogy elbasszátok nekem a dolgokat. - kapta fel a macskát Tommy és a kijárat felé igyekezett. 
- Hé Tommy ! Aztán nehogy elcseszd ! Ez a nő egyszer már a tiéd volt ! - ordította röhöve Frankie.
- Tommy sok szerencsét. - kívánt neki minden jót mosolyogva Wenford. 
Tommy vissza nézett az ajtóból. Ő is mosolygott és a szőke tincseit fújta a kint feltámadt szél.
- Minden rendben lesz. Tudom. Érzem. Estére jövök. - ígérte és eltűnt. Akkor látták őt utoljára élve a srácok. A napok egymás után teltek, unalmasan, Wenford élte őket és fel sem tűnt neki, hogy már vagy öt napja nem látta Tommyt. A többiek sem nagyon hiányolták. Mindannyiukat betemette a hétköznapok sivársága és nyilván mind azt hitték, Tommy újra össze jött Anie-val és élik a szerelmesek vággyal túlfűtött napjait.
Egy este épp zártak, mikor megjelent a lány.
- Már zárva vagyok ! - kiáltotta Frankie mérgesen, mikor az árnyékot megpillantotta az ajtó üvegén keresztül, de Anie benyitott.
- Mondtam, hogy bezártam, bazd meg ! - morgolódott Frankie, de Anie láttán megenyhült.
- Te vagy az Anie ? Rég láttalak. De Tommyt is. Hogy van a faszikám manapság ? - érdeklődött kedélyesen.
- Én is őt keresem. - bökte ki zavartan Anie. Wenford aki épp az asztalokat törölte, felkapta a fejét. A raktár előtt vihorászó Rat és Fun boy is.
- Hogy hogy ? - kérdezte Frankie csodálkozva.
- Vagy öt napja felkeresett engem egy kismacskával. Békülni akart, újrakezdeni mindent és jóvá tenni a hibáit, de végig sem hallgattam. Látni sem akartam Tommyt, annyira haragudtam, mert megcsalt. Nem békültünk akkor ki. Elzavartam és ő el is ment. Azóta nem tudok róla semmit. Most már bánom, hogy így tettem. Úgy sajnálom...- sírta el magát Anie.
Döbbent csend volt válasz a kirohanására.
- Én sem láttam mostanában Tommyt. Nem szokása csak úgy napokra, hetekre eltűnni. - csóválta a fejét Frankie.
- Itt valami baj lehet ! - dadogta Rat.
Anie hangosan felsírt. Wenford pedig felkapta az egyik székre dobott kord dzsekijét.
- Hol lakik Tommy ? - kérdezte.

Szilánkok

- Na, így kell ezt, máris egy pohárral kevesebb...- vigyorgott Frankie elégedetten a többiekre. Sikítás hallatszott lenntről, üvegcsörömpölések és vérfagyasztó, állati ordítások. Wenford rögtön sejtette, hogy baj van. A korláthoz lépett. A földszinten ekkor már kisebb tömeg sereglett össze és mind felfele nézegettek az emeleti asztalok felé. Egy tizenhét év körüli lány feküdt a padlón, a fejét, arcát véresre vagdosta az üveg, de eszméleténél volt. Wenford megszédült és lesápadt a látottaktól. Ha részeg lett volna, persze jót röhög az egészen, de most, hogy józanul gondolkodott, rájött mi is történt az elmúlt néhány másodpercben és mit tett Frankie. Dühösen nézett rá és éppen oda akart menni hozzá, de Tommy lefogta a karját.
- Ugye nem akarsz hülyeséget csinálni ? - kérdezte.
- Mi van ? - kérdezett vissza Wenford.
- Senki nem látta, hogy ő dobta le azt a poharat, ne akard bajba keverni őt...
- Te hülye vagy...Szakadj le rólam...- dühöngött Wenford.
- Ha Frankie részeg, nem tudja mit tesz és olyasmiket is művel, ami nem jellemző rá. Egyszer majdnem halántékon kapott egy faszit egy üres sörösüveggel, én csavartam ki a kezéből az üveget...Ő ilyenkor nem normális...
Wenford kicsit lecsillapodott, de a lenti kiabálások és kétségbe esett hangok felkavarták. Időközben Frankie már lent termett a föld szinten, ahol a lány feküdt és várta a mentők, valamint a rendőrség megérkezését.
Frankie szeme szigorúan villogott, ahogy végig nézett a rémült tömegen, akik mind azt találgatták, ki is dobhatta le a poharat. Fent nem volt túl nagy a tömeg, de éppen elegen voltak ahhoz, hogy ne lehessen egyértelműen azonosítani. Sokan viszont azt állították, a pohár a korlátra volt állítva és csak véletlenül esett le. Mindenesetre, Frankie úgy járt-kelt az emberek között, mint egy önjelölt igazság osztó. De bizonytalan járása tudatta mindenkivel, hogy már nem egészen józan. Sustorgás követte az útját.
- Csend legyen ! Fogja be mindenki ! - ordította az embereknek ingerülten.
- Ki dobta a lányra az üveget ? - kérdezte fennhangon. Csend lett persze, hiszen a tettes nem a tömegben volt.
- Lehet, hogy baleset volt...- szóltak páran hátulról.
- Na persze. Addig nem megyünk el innen, amíg ki nem derül, hogy ki tette ezt ezzel a szerencsétlennel ! - kiabálta Frankie és a vérző fejű, nyöszörgő fiatal lányra nézett. Magában meg jót mosolygott és élvezte, hogy senki sem gyanít róla semmit és mindenki mint megmentőre néz fel rá. 
Wenford azonban nem bírta ez tovább. Az igazság érzete, ami főleg józan állapotában nagy volt, nem hagyhatta tovább ezt a kétszínű szemétkedést. Már nem látott a dühtől, az idegesség szinte megbénította. Lerontott az emeletről és nekiugrott Frankie-nak.
- Te voltál az, te bunkó, te szemét fasz ! Mit játszod meg magad ! - ordította és egy másodpercre találkozott a tekintetük. Frankie öntelt és alkoholtól elködösült tekintete és Wenford józan, rémült szemei.
Frankie megdöbbent barátja kifakadásán, de aztán ellökte magától Wenfordot és teli torokból nevetni kezdett.
- Én voltam ? Ez egy aljas rágalom ! Látta valaki, hogy én voltam ? Na, látta ? - és végig pillantott a csodálkozó embereken. Senki nem szólt semmit, mert talán senki nem tudott mit hozzá fűzni az egészhez.
- Látod, senki nem látott semmit sem. Biztos baleset volt, egy ostoba, érthetetlen baleset ! Felfogad ?! Baleset ! - tagolta a szót Frankie. Wenford pedig undorodva emelte le róla a kezeit. Abban a percben egy szánalmas féregnek tartotta Frankie-t.
Frankie a földön fekvő, zokogó lányra nézett.
- Én...sajnálom...Remélem hamar felépülsz...- motyogta, majd részeg ábrázatával vissza tántorgott az emeletre.
A sajnálata persze csak addig tartott amíg el nem hagyták a kocsmát. A környék éjszakai csendjét Frankie üvöltözése verte fel.
- Figyeltétek, milyen nagy voltam ! Nem számít semmi sem ! Gazdag leszek és mindent megtehetek !
Rat, Tommy és Fun boy egy emberként kiabáltak rá.
- Pofa be !
Wenford is hányni tudott volna tőle, mocskosnak érezte magát, hogy a társaságában kell lennie és alig várta, hogy haza érjen.
Az az este furcsa érzéseket ébresztett Wenfordban. Belegondolt, mi lett volna, ha a lány meghal, és bebizonyosodik, hogy Frankie dobta ki azt a poharat az emeletről ? Ki mosta volna ki a szarból ? Így is csoda volt, hogy nem indult eljárás az ügyben, de a lány nem tett feljelentést. Állítólag azért, mert a szervezetében nem kevés mennyiségű party drog volt és mindenki betudta annyival, hogy rosszkor volt rossz helyen.
Szóval az az éjszaka jelentősen változtatott Wenford élet szemléletén. Átsuhant az agyán, milyen lehetett a lánynak, vagy milyen lehet a halál közelében lenni. És megborzongott tőle. Ő élni akart. Most már nagyon is.
Aztán következett a nagy sokk, az igazi halál. Wenford álmaiban sem gondolta volna, hogy ilyen borzalmas, nyers, valóságos és pont azt támadja meg, akiről feltételezni sem merte volna.

Ha elvész a kontroll...

Másnap reggel Frankie ünnepélyesen közölte a fiúkkal a hírt.
- Steelsenék megvették a bárt. Jövő év elejétől az ő vezetésük alá kerül az egész kóceráj. 
Wenford, Tommy, Rat és Fun boy vegyes érzelmekkel fogadták Frankie bejelentését. Rat szóhoz sem jutott, Tommy is csak szótlanul csóválta a fejét, Fun boy idiótán visongott és Wenford is eleinte csak bámult ostobán Frankie-ra.
- Ez komoly ? Tényleg megvették ? - kérdezte és szavaiban az irigység keveredett az áhítattal és a hitetlenséggel.
- Igen. Frankie Azzurro, ez a kis szürke hétköznapi alak eladta a bárját a nagy Steelsenéknek ! Ez az hapsikáim, elértem amit mindig is akartam ! - örömködött Frankie.
- Mit is akartál ? - kérdezte Rat.
- Meggazdagodni ? - találgatott Tommy.
- Ez jelent nekem mindent srácok ! Este ünneplünk ! De persze nem ebben az ótvar kuplerájban ! Van egy klassz kocsma a belvárosban, remélem mind velem tartotok. Minden kört én fizetek ! - jelentette ki Frankie. A dolog ellen senkinek sem volt kifogása. Wenford sem tiltakozott, főleg az ellen, hogy Frankie állja mindenki fogyasztását, ő már le volt égve, pedig egy fontot nem költött piára vagy más ártalmas dologra. A bár aznap hamarabb zárt és este 9 körül mentek az említett szórakozó helyre az elegáns belváros szívébe. A hely, tényleg baromi jól nézett ki, lennt volt a hatalmas bárpult, zenegép, tánctér, fennt a galérián pedig az asztalok. Ide ültek a fiúk. Frankie kezdésképp mindenkinek rendelt egy korsó sört, Wenfordnak még ellenkezni sem volt ideje, az ital máris előtte habzott. 
- Nahát micsoda úriember, mindig így kéne Frankie. - bólogatott Tommy.
- Ez kurvajó ! - ismerte el Rat is.
- Fiúk, most véget ért egy szakasz az életemben, mától új életet kezdek, semmi feszkó, csak a pia, csak a nők. Innentől lesz a jó. - mondta Frankie. Wenford szánakozva nézett rá. Új élet mi ? Aztán majd te is annyit szenvedsz, ha le akarsz szokni...Frankie észre vette, hogy csak ül a söre felett.
- Na mi az, te nem iszol ?  kérdezte. Wenford előbb ránézett, majd a korsó sörre.
- Leszoktam az ivásról. Jó pár napja színjózan vagyok. - mondta komolyan.
- Egy korsó sör azért csak nem árt meg, ne legyél ünneprontó. - morgolódott Rat. Wenford félre tolta a korsót.
- Kösz most tényleg kihagyom...
Frankie felháborodott.
- Jaj nehogy a csajod megtudja ! Áh, nyápic alak vagy te, kibaszott nyápic ! Na de te tudod, ide azzal a sörrel ! - ezzel maga elé kapta a sört és szinte egy szuszra megitta. Mindenki döbbenten bámult rá.
- Ez az ! Éljen az új élet ! - üvöltötte aztán Fun boy.
Azon az estén Frankie tényleg megitta a magáét. A sörök után márkás röviditalok következtek, majd ismét sör, aztán megint tömény pia. Éjfél körül Frankie már rendesen be volt állva. Ordítozott és kivetkőzött magából. A többiek hol röhögve, hol csodálkozva nézték, mert ennyire lerészegedve még nem is látták.
- Hé, hol vannak a piáim ? Miért van itt ez a sok üres pohár ? - csattant fel a rengeteg üresen álló pohár láttán.
- Azért üresek, mert mindent kiittál belőlük cseszd meg. - forgatta a szemeit Fun boy.
- De minek vannak itt ? Kinek kellenek üres poharak ? Le velük ! - kapott fel egy korsót Frankie, aztán a keze megállt a levegőben és a fiúkhoz fordult.
- Öhhm...sose igyátok le magatokat részegre ! A múlt héten az egyik vendég ott esett össze a kocsmám padlóján. Alkohol mérgezés vagy mi, aztán észhez tért és sugárban lehányta a falat. Nekem kellett haza cipelnem, mert ha nem teszem még most is a saját hányásában fetrengene. Jól bebaszott a részeges disznója..
- De te is...- jegyezte meg halkan Tommy.
- Hogy mondtad Tommy ? - pislantott rá Frankie, majd mivel senki nem szólt egy szót sem, folytatta a szánalmas monológját.
- Azt mondjátok hogy be vagyok rúgva ?! Lófaszt ! Én teljesen észnél vagyok, csak kicsit sok itt a felesleges pohár. Na le ezzel a nyamvadt korsóval. - és Frankie áthajította az üvegpoharat az emeleti fakorláton. Pont a táncolók közé.

Ígéretemnek megfelelően

Wenford reggel zaklatottan riadt fel és szemei rögtön az éjjeliszekrényen kattogó ébresztő órára pillantottak. Fellélegzett, hogy még csak hajnal van, nem fog elkésni a munkahelyéről. Visszadőlt az ágyra és a mellette békésen szuszogó Chelsea-ra nézett. Mosoly szaladt az arcára tőle. Milyen gyönyörű ! Órákig el tudta volna még bámulni, de inkább óvatosan kikászálódott az ágyból és a konyha felé vette az irányt. Kicsit émelygett és szomjas volt, de tudta ez még nem az...Ez még nem az elvonási tünetek egyik jellegzetessége. A szervezete még nem észlelte az alkohol hiányát, talán még ma megúszhatja a rosszulléteket. Talán...Egy ilyen szenvedélyes éjszaka után úgy kellene magát éreznie, mint akinek semmi gondja nincs a világon. Csakhogy akinek problémái vannak az alkohollal, annak a boldogság sem könnyű, főleg hogy megígérte ezentúl nem iszik és nem nyúl semmilyen tudatmódosítóhoz. Wenford üresnek érezte magát, borzalmasan üresnek. Mikor berúgott, másnap mindig ilyen érzések vonták hatalmuk alá, most hogy egy kortyot sem ivott hosszú órák óta, ugyanez a helyzet. Ebből már nincs is menekülés ? Vajon hány nap fog eltelni, hogy majdnem mindenre képtelen lesz az ital hiánya miatt ? Átgondolta mit vállalt tegnap éjjel ?
Megállt a konyha közepén. Csupasz talpa fázott a hideg padlón és a fejébe bele-bele hasított a fájdalom. Ivott egy pohár vizet, aztán gondolkodni kezdett. Normális élet, ahogy megígérte. És mivel jár a normális élet ? Hálával meg köszönettel. És ő is ezt érezte, hogy tartozik Chelsea-nak, aki meg akarja menteni. Wenford nem volt egy udvarlós típus, talán mert egész életében csak egyéjszakás kalandjai voltak, ahhoz meg nem kellettek a szép szavak, virágok. De most úgy gondolta, kipróbálja ezt is. Milyen szép lenne gyengéd csókokkal ébresztgetni a lányt, de sajnálta volna felkelteni, ezért elhatározta hogy mire felkel, össze dob neki egy reggelit. Hogy fog majd csodálkozni, mikor kilép a konyhába és Wenfordot már nem találja ott, de egy tálca reggelit igen. Akkor majd biztos azt gondolja igen, megérte bízni a fickóban, mert képes, mert akar megváltozni...
Wenford nem húzta az időt, a hűtőhöz lépett és kinyitotta. Nem látott túl sok mindent benne, de egy könnyű reggelihez talán elegendő volt. Kipakolt egy tálca tojást a konyha asztalra, miközben a gázon talált kannában vizet rakott fel teának és egy serpenyőben olajat melegített a rántottának. A kenyérpirítót is be üzemelte és cigarettára gyújtva elégedetten szemlélte, hogy alakulnak a dolgok. Annyira elrévedt a semmibe bámulással, hogy nem vette észre, hogy füstöl az olaj, valamint a teás kanna is idegtépően sípol. Összerezzent és kiejtette a cigit a kezéből, ami az asztal alá gurult.
- A picsába. - suttogta dühösen és a füstölő cigaretta után mászott. Mikor fel akart állni sikeresen beverte a fejét az asztalba, de úgy hogy az asztal szélére helyezett tojások egyenként potyogtak le. Közben füstölögni kezdett a kenyérpirító is. Wenford tehát kezdett káoszba kerülni. Feltápászkodott, hogy elzárja a kanna és a serpenyő alatt a gázt, de megcsúszott az összetört tojásokon és hanyatt vágódott.
- Kurva életbe ! - szitkozódott a derekát fájlalva.
- Mi folyik itt Wenford ? - hallotta ekkor Chelsea hangját és rövidesen a konyha ajtóban megjelent a lány, meztelen testét a takaró fedte, kócos volt és gyűrött, de így is gyönyörű. Wenford meg ott ült nyakig tojásosan, miközben az egész konyhát lassan elborította a füst.
- Én csak reggelit akartam készíteni neked...- mentegetőzött Wenford és rohadtul elszégyellte magát, hogy ennyit sem bír megcsinálni. Chelsea értetlenül meredt a csatatérre ami elé tárult, majd ahelyett hogy kiakadt volna, szelíden mosolyogva csak ennyit mondott.
- Jaj Wenford...- és gyorsan elzárta a gázt, kivette az odaégett kenyereket a pirítóból, majd ablakot nyitott. És meg volt oldva majdnem minden.
Az a reggel volt Wenford új életének első napja és ettől a naptól kezdve józan életet kezdett élni. De nem volt egyszerű, nagyon nagy ára volt. Sokat szenvedett az elején a rosszul létektől, amik a hirtelen és azonnali alkohol megvonás miatt voltak. Napról napra, sőt percről percre várta, mikor lesz jobb és néha úgy tűnt ez soha sem jön el. A munkahelyén a fiúk vegyes érzelmekkel fogadták a hírt, hogy barátnője lett, aki miatt meg akar változni. Nem nagyon hittek neki, sőt fogadásokat kötöttek, mikor adja már fel. De mikor látták, hogy a napok telnek és Wenford még mindig tiszta, inkább ráhagyták. A szenvedés azonban nehezen akart elmúlni. Wenford gyakran a munkahelyén sem tudott úgy teljesíteni ahogy kell, sőt néha be sem tudott menni. Éjszakákon át fetrengett izzadtan az ágyában, az egész teste görcsben volt és légszomj gyötörte. Kívánta az alkoholt, de tudta nem ihat, ígéretet tett és ha iszik egy kortyot, hogy jobban legyen, azt újabb és újabb korty követné, ami egyenesen vezetne a Chelsea-val való kapcsolata végének. A srácokkal sem töltött már olyan sok időt mint eddig, de Frankie-val valahogy egész jó viszonyba került, ha jobb passzban volt szinte egész napot megállás nélkül végigdolgozta, és ez Frankie-nál jópont volt. Keservesen lassan, de eljött a hónap vége és Wenford a kezében tartotta a fizetését. Amiből semmit sem költött italra, hanem beszerzett tök olcsón egy használt fekete-fehér hordozható kis tv-t, ami Tommy egyik haverjáé volt, de Chelsea akkor csodálkozott el igazán, mikor egyik délután Wenford szatyrokkal megrakodva érkezett haza.
- Óriási leárazások voltak a boltban, vettem egy csomó konzervet, meg teát, meg édességet...- pakolta ki Wenford büszkén a holmikat az asztalra, Chelsea boldogan ugrott a nyakába és össze-vissza csókolgatta.
- Ez már haladás ! - kiáltotta.
Wenford csak nézte a lány szemét.
- Nagyon szeretlek...- válaszolta végül.
Szeretlek...ezen a szón sokat gondolkodott Wenford. Senkinek nem mondta ki még ezt úgy, hogy igazi érzelmei lettek volna a szavak mögött. De ez most más volt. Egy éjjel úgy hozta a sors, hogy Rat és Fun boy felszívódtak valamerre, Tommy pedig megjelent a bárban záráskor, beszélgettek egy jót Wenforddal, majd haza indultak, de végül kikötöttek a parkban. Wenford nem is bánta, Chelsea éjszakai műszakban dolgozott, úgyis csak az üres lakás várta volna, így hát leült Tommy mellé és csak szívták a cigiket megállás nélkül.
- Te, szerinted mi a szerelem ? - kérdezte hirtelen Wenford.
Tommy zavarba jött.
- Hát...izé...szóval...Ha szeretsz valakit az olyan...- dadogott, de itt nem jutott eszébe semmi.
- Tudod, ha vele vagyok egyszerűen nem bírok magammal. Ha csak látom őt, máris beleizzadok és remeg mindenem. Olyan mint a legdurvább heroin, de mégsem halálos...Miatta változtam meg és miatta küzdök még mindig az átkozott elvonástól, ami néha megőrjít. De csinálom...Miatta...Érted ? Ez lenne a szerelem ? - elmélkedett fennhangon Wenford.
- Igen Wenford, lehetséges hogy ez a szerelem. Ehhez hasonlót éreztem és érzek most is Anie iránt. Csak most van egy kis zűr...Összevesztünk és szakítottunk a múlt héten...- vallotta be Tommy.
- De hát mi történt ? - csodálkozott el Wenford.
- Én voltam a tetű. Pár haverral biliárdoztunk és piával szétcsaptam magam, aztán lefeküdtem egy hülye kurvával, azt hittem hogy Anie a szüleit megy meglátogatni Slough-ba, de közben meggondolta magát és úgy döntött, váratlanul beállít...Gondolhatod...Pont ránk nyitott...Azóta nem is beszél velem...Szégyellem magam hogy ennyire seggfej voltam, de józanul sosem tennék ilyet vele. Nem bántanám, mert szeretem...- mesélte Tommy és szomorúság bújkált az arcán az elmeséltektől.
- Ki kell vele békülnöd ! - szólt közbe Wenford. Tommy helyeslően mosolygott és a szeme fehérje szinte világított a lámpák fényében.
- Tudom és azt is, hogy mit csinálok. Szerzek neki egy kisállatot, mondjuk egy kismacskát, Anie oda van a macskákért ! - tervezgetett Tommy.
- Helyes, tedd azt. - bíztatta Wenford.
A közelben lévő templom harangja éjfélt ütött.
- Lassan hazamegyek, holnap ismét munka, fáradt vagyok. Te is menj szépen haza Tommy, aztán holnap újra találkozunk. - állt fel a padról Wenford.
- Úgy örülök, hogy megértesz és azt is hogy új életet kezdtél, csak így tovább Wenford. - szólt utána Tommy.
- Igyekszem. - biccentett Wenford és jó érzés töltötte meg, hogy Tommy mellett áll.
Tett pár lépést, mikor Tommy megint megszólalt.
- És ugye már nem is utálod annyira a skótokat ? - vigyorgott.
- Mióta ismerlek téged, azon vagyok hogy megszeressem őket...- felelte Wenford, majd eldobta a cigi csikket és rögtön újabb szálra gyújtott.